Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Imre Zoltán: (Nemzeti) kánon és (nemzeti) színház: - vita a Bánk bán 1930-as centenáriumi színpadra állításáról

tájékozódási és irányadó eszköznek és a rögzítendő, illetve a megőrzendő identitás biztosítékának tekintette.44

Hevesi változtatásai a dramatikus szövegen és annak előadásán - a változtatás meny- nyiségétől és minőségétől függetlenül - a Jánosi által felvetett ősi használatot kezdték ki, illetve a rögzített és megőrzendő identitásra jelentettek veszélyt. Jánosi képviselő felszólalása után adott interjújában és később a Bánk bán átalakításáról írt tanulmányában Hevesi pontosan rámutatott a Bánk bán irodalmi szövegének és a hagyományosan használt, Egressynek tulajdonított szövegnek a különbségeire. Hevesi kiemelte, hogy már Egressy, s a későbbi színpadra állítok (1858-ban, 1868-ban például) is azt a színpadhoz igazították a jelenetek megvágásával és újrarendezésével.45

Hevesi azt is felismerte, hogy Jánosi érvelésében megtalálható a leggyakrabban emlegetett színházellenes vád. Eszerint a színházi előadás csak másodlagos derivátuma az elsődlegesnek tekintett irodalmi szövegnek. Sőt, a színházi előadás nemcsak derivátuma szövegnek, hanem gyakran még az eredetinek tekintett szöveg korrupt változata is. Ebben a felfogásban a színházi előadás egyrészt érzéki jellegénél fogva, másrészt az előadás által megidézett jelenben újra előadva a szöveg (és szerzője) és a néző/olvasó közé türemkedik, megzavarva ezzel a szövegnek az olvasóra tett - feltételezetten - mediálatlan hatását. így a színházi előadás a szerző üzenete (múltja) és az olvasó/néző (jelene) között mintegy akadályt képez. Hevesi számára világos volt, hogy Jánosi a színház ellen azért is érvelt, mert a színház jellegénél fogva ellenáll a rögzítésnek, és mindig lehetőséget kínál az eltérésre, a változtatásra. Hevesi számára így világos volt az is, hogy Jánosi egyfajta rögzített és állandó hagyományhoz ragaszkodott. Amit viszont nem teljesen ismert fel, az ennek a hagyománynak az adott kontextusban játszott ideológiai (és politikai) szerepe és súlya.

Ahelyett, hogy - a vita számos hozzászólójához hasonlóan - Hevesit megvádolnánk a kánon gyökeres átalakításával, tisztáznunk kell, hogy neki sem állt szándékában megváltoztatni, vagy akár csak kicsit is módosítani a Bánk bánnak a nemzeti kánonban betöltött helyét. Sőt, Hevesi Katona Bánk bánját, olyan kanonikus szövegnek tekintette, amely - Assmann gondolatmenetét idézve - a „Tudást" foglalja magában, a magyar közösség formatív és normatív értékeit reprezentálja, így magát az „Igazság"-ot tárja a közönség elé. Hevesi megközelítése szerint ez az „Igazság" azonban nem a rítus puszta végrehajtá44 Pontosan erre utalt dr. Fülei-Szántó Endre jogtudós, ekkor a Vallás- és Közoktatási Minisztérium vezető beosztású tisztviselője, amikor A Nemzeti Színház és Kamaraszínházának zsebkönyvében (1930) a Nemzeti Színház mint kultúrtényező című írásában a következőképpen érvelt: „A nemzet színháza azért a nemzeté, hogy deszkáin minél sűrűbben mutasson be áldozatokat a nemzeti Géniusznak. Ezek az áldozatok akkor tökéletesek, ha azokat a nemzeti gondolat tüze lobogtatja. A nemzeti irodalom oly termékeit kell tehát színre hozni, melyekben az általános erkölcsi eszméken kívül a legjellegzetesebben domborodik ki a nemzeti gondolat, a nemzeti nyelv tiszta, idegen hatásoktól mentes köntösében. Ha így a nemzeti gondolatot és nyelvet istápolja a színház, méltón tölti be hivatását." (Fülei-Szántó 1930, 13.)

45 Az 1845 előtti szövegkönyvek nem maradtak fenn, így nem sokat tudunk az előadásokról sem. „Az a szöveg, amelyet 1845-től egészen 1868-ig játszottak a Nemzeti Színházban (...) a Nagy lgnáctól nyelvileg jelentősen átalakított második kiadás szövege volt. (...) A súgókönyv tetemes előzetes húzás után készült el, a teljes szövegnek mintegy egyötöde hiányzik belőle, így pl. az Előversengés (...). Olyan szöveglehagy ások ezek, amely az előadást cselekményesítő, gyorsító rendezői koncepcióra (Egressyére vagy Lendvayéra) vallanak." (Orosz 1983, 520.). A tízéves szilencium után sort bemutatott 1858-as felújítás szövegkönyvének húzásait viszont a cenzúra eszközölte ki (Orosz 1983, 521.). „Az 1868. szeptember 27-i felújítást (rendezte Paulay Ede) úgy tartja számon a színháztörténet, mint a dráma első teljes szövegű előadását." (Orosz 1983, 524.) Az Előversengés azonban ebből a második súgókönyvből is hiányzik, hiányzik továbbá Simon bán hét ikerfiának története, Mikhál bán elbeszélése, és még más húzások is találhatók. Mindenesetre 1868-tól egészen 1930-ig, Hevesi rendezéséig lényegében változatlan rendezésben és szöveggel játszották a drámát.

101