Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Imre Zoltán: (Nemzeti) kánon és (nemzeti) színház: - vita a Bánk bán 1930-as centenáriumi színpadra állításáról

egyedi leszármazottjának és korrupt megvalósulásának tekinthető. A szöveg előadásbeli korrumpálódását tehát csak a Bánk bán rögzített és kanonizált színpadra állításának ismétlésén keresztül lehet megakadályozni. Ezt az ismétlést Jánosi - és a vita számos szereplője - tehát olyan rítusként képzelte el, amely megfelelő és hagyományos szokásként generációról generációra öröklődik. Csakis a rituális (újra)előadásban erősítheti meg az előadás a szent szöveget, a szent szöveg a nemzeti identitást, és csakis a rituális (újra)előadás tarthatja fenn a kulturális emlékezet történelmi folyamatosságát és biztonságát.40

Három Bánk bán: Egressy Gábor, 1845

Pálffy György, 1897

Kürti József, 1920

A nemzeti múlt és a nemzeti identitás folyamatossága és biztonsága azonban különösen problematikusnak számított az 1920-as évek végének politikai, társadalmi és kulturális miliőjében. Ezt a miliőt alapvetően két tényező határozta meg: Magyarország vereséget szenvedett az I. világháborúban, és ennek következményeképpen alá kellett írnia a trianoni békeszerződést. A Magyarországot körülvevő, újonnan alakult országok (Csehszlovákia, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság) politikája nemzetközileg elszigetelte Magyarországot, és az országnak a háborús károk kompenzációjaként hatalmas összegű kártérítést kellett fizetnie.

A nehézségek ellenére azonban az 1920-as évek közepére az ország gazdasági, politikai és társadalmi állapota többé-kevésbé stabilizálódott. Jóllehet Magyarország független területű, működő adminisztratív intézményekkel rendelkező önálló államként funkcionált, területe, hatalma és tekintélye csupán töredéke volt az I. világháború előttinek. A trianoni békeszerződés a magyar kulturális örökség nagy részét is elérhetetlenné tette, így az emlékezet számtalan helye „elveszett", illetve átalakult, beleértve intézményeket, földrajzi helyszíneket, műalkotásokat, épületeket, és kevés jele mutatkozott bármiféle folytonosságnak. így a változások (ismét) olyan helyzetet teremtettek, amelyben Magyarországnak újra meg kellett határoznia önmagát nemcsak gazdaságilag, adminisztratívan és társadalmilag, de politikailag és kulturálisan is.

Ezt az önmeghatározást a magyar állam hivatalos ideológiájában a „Szegedi Gondolat" és a „Szent Istváni Gondolat" köré szervezték, és folyamatosan fenntartották Trianon revíziójának lehetőségét is. Következésképp kulturális alkotásokat, kánonokat, társadalmi szokásokat, intézményeket és helyszíneket használtak fel és ki, hogy a kortárs helyzetet a múlttal összekössék; a jelen „csonka Magyarországának" és a dicső történelmi múltnak

40 Erre a felfogásra utalt a János vitéz 1927-es, Fedák Sárival a címszerepben való, nemzeti színházi felújítása kapcsán kibontakozott vitában megszólaló Farkas Elemér. A felújítást elítélve, Farkas az országgyűlésben jelentette ki, hogy „a Nemzeti Színház templom legyen, ahol a papnak prédikálnia kell, ha öt ember is van jelen" (Magyar 1977,131.).

99