Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Imre Zoltán: (Nemzeti) kánon és (nemzeti) színház: - vita a Bánk bán 1930-as centenáriumi színpadra állításáról

és A Nagyasszonyt27 követő antiszemita provokációkon. Ez utóbbi bemutatásakor - 1927- ben - az Új Nemzedék körül tömörülő szélsőjobboldali csoportok egyenesen a keresztény társadalmat a Nemzeti Színház bojkottálására szólították fel, és a bemutató előadás is botrányba fulladt.28

Az óvatosság mellett Hevesit az is mozgathatta, hogy korábbi tanulmánykötetében, a Dráma és Színpadban már fenntartásait fejezte ki a Bánk bánnal kapcsolatban.29 Az 1928. október 21-én a Pesti Naplóban megjelent interjújában szintén úgy érvelt, hogy „a Bánk bán elismerten a legjobb magyar klasszikus tragédia, és mégis színpadi siker dolgában messzire elmarad más magyar darabok mögött".30 Hevesi pontosan tudatában volt a szöveg kanonikus státusának, ezt el is fogadta, de elégedetlenségét fejezte ki az 1920-as évekbeli nemzeti színházi előadásai kapcsán. Világosan kimondta kívánságát: „a jövőben ne csak kegyeletből adjuk elő a Bánk bánt az ifjúság számára évente egyszer-kétszer, hanem [úgy] hogy ebből a drámából is olyan sikerű darab legyen, mint amilyen Az ember tragédiája, vagy mint például az Aranyember".31 Hevesi terve, hogy átalakítsa a Bánk bánt, az európai színház történetében a 19. század utolsó negyedében megjelenő, a hagyomány ellen „lázadó", modernista kísérlet részeként is érthető.

Hevesinek a Bánk bán újrarendezéséről alkotott elképzeléseinek magyarázatához jelenthet fogódzót a „színházi reformmozgalomként" aposztrofált, Thália Társaságban betöltött művészeti vezető szerepe és az itt kialakított rendezői gyakorlata. A Thália két lényeges célkitűzéssel jelent meg 1904-ben. Az egyik a magyar dramatikus kánon megújítását szolgálta, a másik pedig a színészi játék és a színpadra állítás eszköztárának megújítására tett kísérletet. A Thália Társaság a kortárs független európai színházakhoz (André Antoine Théátre Libre-je Párizsban, Otto Brahm Freie Bühnéje Berlinben, illetve Jacob T. Grein Independent Theatre-je Londonban) hasonlóan modem naturalista, szecessziós és szimbolista szerzőktől mutatott be darabokat (a társulat tagjainak fordításában), de új magyar színdarabokat is folyamatosan keresett színpadi előadásra.32

Az előadott darabok színpadra állításait és a színészi játékot a kortársak modemként jellemezték. Az organikus egészként megjelenő és a realizmus „negyedik fal" technikáján alapuló rendezést Hevesinek az előadás minden aspektusát átfogó koncepciója fogta egybe. Miután számos cikket és tanulmányt közölt a magyar színházról és drámáról, Hevesit először rendezőasszisztensnek szerződtették a Nemzeti Színházhoz, majd ezután csatlakozott a Thália társulatához. Valójában Hevesi volt a Thália művészeti vezetői közül az egyetlen, aki rendelkezett némi tapasztalattal a színházcsinálás területén.

27 Szomory Dezső: A Nagyasszony (bem.: 1927. október 21., rend.: Hevesi Sándor).

28 Mint azt Magyar Bálint A Nemzeti Színház története a két világháború között (1917-1944) című könyvében érzékletesen leírta: „Jobboldali politikusok és szervezetek emelnek szót az ügyben. Az idők múltával a hang még élesedik. (...) [A bemutató napján] a Nemzeti Színház körül felbőszült tömegek tüntetése folyik. Rendőrattak és meg-megújuló rohamok. A forgalom leáll, a tömeg ütemesen kiáltozik: »Fúj, fúj, Hevesi! Fúj, fúj, Szomory!« A megkérdezettek szerint egy »hazafiatlan, vallásellenes« darab előadását kell meggátolni, de senki sem tudja voltaképpen miről van szó. A nézőtér nagy részét beépített közönség foglalja el. A zavarkeltés új módszerét alkalmazza: minden szón nevetni kezd, és tapsviharban tör ki. Márkus Emília kiáll a súgólyuk elé, és kéri, hogy legalább rá legyenek tekintettel. (...) A darabot a minisztérium két előadás után leveteti a műsorról." (Magyar 1977,127-128-129.)

29 Lásd Hevesi 1896.

30 Idézi Németh 1935, 182.

31 Idézi Németh 1935, 183.

32 Lásd Gábor 1988.

96