Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Imre Zoltán: (Nemzeti) kánon és (nemzeti) színház: - vita a Bánk bán 1930-as centenáriumi színpadra állításáról
drámává kanonizálódott Bánk bán Hevesi által javasolt Nemzeti Színház-beli színpadra állítása körüli vitát elemzem, az 1920-as évek végének meghatározott kulturális, politikai és társadalmi kontextusában. Jánosi Gábor parlamenti képviselőnek a tanulmány elején idézett felszólalása, illetve a vitában még résztvevők retorikája egyaránt elárulja, hogy 1928-ra Katona szövegét nem pusztán egy magyar nyelven írt dramatikus szövegnek, hanem kanonikusnak tekintették. Ennek következtében az 1928-as vita vizsgálata előtt röviden, csupán néhány színházi és nem színházi „főszereplőt" említve, (rekonstruálom a Bánk bán kanonizálódásának folyamatát. Katona szövegének kanonizációja és a Nemzeti Színházban való előadása irodalmi, színházi, intézményi, politikai, kulturális és társadalmi gyakorlatokat, stratégiákat és intézményeket érint. Megmutatja, hogy egy dramatikus szöveg hogyan kanonizálódott nemzeti drámaként a színházban, hogyan válhatott nemzeti tragédiává az irodalomban, és hogyan vált az irodalmi, társadalmi, politikai, kulturális és színházi tényezők egyesítésével a magyar kultúra hivatalos és kötelező „ünnepévé". A Bánk bán kanonizálódásának rövid (re)konstrukciója 1928-ig A Bánk bán színházi premierjét, a nyomtatott változat megjelenése után majdnem másfél évtizeddel, 1833. február 15-én tartották Kassán, a társulat egyik vezető színészének, Egressy Gábornak a jutalomjátékaként. Ugyanez a társulat a következő két évben mindössze háromszor adta elő, miközben Kotzebue darabjait 1833-ban 23-szor, 1834-ben 44-szer és 1835-ben 33-szor adták. A Bánk bánt a Pesti Magyar Színházban először 1839. március 23-án mutatták be, ismét Egressy jutalomjátékaként. Ezután 1845-ig nem került színpadra. Bár ezt követően a repertoár része lett, az előadások évenkénti átlagos száma így sem haladta meg az ötöt. A Bánk bán azonban, első változatának megírása után harminc évvel, mégis bekerült a köztudatba, a színház időről időre játszotta, a nézők pedig évről évre eljöttek megnézni.20 A kanonizálódás felé tartó útja akkor lendült fel, amikor az 1848. március 15-i pesti forradalom estéjén, s az ünneplés részeként, előadták. Bár az egész drámát el akarták játszani, csak az első felvonást sikerült, amely után Petőfi Nemzeti dala és a Tizenkét pont következett. A Bánk bánt ezen előadása után a forradalom részeként azonosították. Éppen ezért az 1848-as szabadságharc bukása után letiltották a színpadról, és a Nemzeti Színház 1858-ig nem is játszhatta. Tízéves betiltása paradox módon csak megerősítette a darab és a forradalom összekapcsolásának folyamatát. így a felújított előadások a forradalom napjainak emlékével kapcsolódtak össze, a Bánk bán előadása az emlékezet színhelyévé vált, és a Habsburg- uralommal szembeni passzív rezisztencia részének tekintették. A kiegyezésig mindenképpen, de az Osztrák-Magyar Monarchia idején is, a Bánk bán előadása nem egyszerűen egy dramatikus szöveg színpadi realizálását jelentette, hanem a magyar kulturális emlékezet megőrzésének fontos részét, illetve a magyar függetlenség és a forradalom előtti hódolat kifejezését.21 20 Lásd Orosz 1979. 21 Kétségtelen tény, hogy a kiegyezés idején a Bánk tón-értelmezésekben a hatalmi problematikáról átkerült a hangsúly a szerelmi szálra. Rákosi Jenő A tragikum című könyvében is a szerelmi szálat helyezi előtérbe (Rákosi 1885). 94
