Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Füzi László: Megérkezés: II. rész
rejlett a nemzedéki alapon szerveződő ellenerő, nem véletlen, hogy ezt a lapot számolták fel a legelőbb. Az irodalom területén feltörő erőt a nyolcvanas évek közepére visszaszorították, lokalizálták. Ha egy-két év még adatik számára, akkor közvetlenül a rendszerváltás előkészítője lehetett volna, így az előfutárszerep jutott neki. 22. Napokra abbahagytam az írást, az emlékeimet próbáltam rendezni. De nem azért hagytam abba az írást, hogy mondatokat próbáljak előhívni az időből, olvasott és beszélgetések során hallott-mondott mondatokat, tudom, azok már nem felidézhetőek, legfeljebb pár fontos mondatot-bekezdést kereshetek meg újra a három évtizeddel ezelőtti lapokban. Az élmény intenzitásával kerültem szembe, s azzal, hogy akkor az élmények hatalmas tárházával találkoztam. Átélem majd a rendszerváltás folyamatát, de az más lesz, mint ami a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a magyar szellemi életben történt. A rendszerváltás szükségszerűen politikai eseménysor lesz majd, más nem is lehetett volna. Szerepe lesz majd benne az irodalomnak is, azt hiszem, erősen körülhatárolt, bár nem nélkülözhető szerepe, előtte tíz évvel azonban még az irodalom jelentette a sűrűsödési pontot. 23. Ebben a könyvben minden rólam szól, ám most ismételten szükségét érzem kiemelni, hogy az ezerkilencszázhetvenkilenc utáni nagy szellemi fellendülés számomra a valóságismeret bővülését hozta. Azok, akik benne éltek az ekkori történésekben, szerzőként, szerkesztőként, vagy éppenséggel a másik oldalon, ellenőrként, feltehetően politikai jelenségként kezelték az ekkor történteket, érthető módon, hiszen az akkori rendszer mindent átpolitizált. Először politikai jelenségnek minősítette azt, amit nem tudott elfogadni, aztán pedig kinyilatkoztatta róla, hogy a szóban forgó jelenséget a politikai rendszerbe nem tudja beemelni, ezért megsemmisítette. Azt, hogy a különböző szellemi törekvéseknek a politikai mezőbe való beemelésével a hatalom éppen azt teremti meg, amit szeretett volna elkerülni, éppenséggel a politikai küzdelmet, az akkori rendszer nem mérte fel. Visszatérek ahhoz, hogy számomra ez az időszak a valóságismeret terén adta a legtöbbet. Ezeknek az éveknek nyilván megvolt az elméleti hozadéka is, erre nem láttam rá. A korszak legfontosabb műfajának a szociográfiát tartottam, a szociográfia mindig a reformkorszakokban tűnik fel, reformkorszaknak tűnt ez a mostani is, aztán kíméletlenül felszámolták. A lapok közül jó néhány, a Forrás, a Mozgó Világ, a Valóság az egyik legfontosabb műfajának tartotta a szociográfiát, par excellence szociográfus egyéniségek nőttek fel, mint például Zám Tibor, s olyan jelentős, a korszak egészét meghatározó nagy író is, mint például Hajnóczy Péter, maradandót alkotott a szociográfia műfaján belül is Az elkülönítő című írásával. 72
