Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Alföldy Jenő: Egy kard mint művészi remeklés: Buda Ferenc hetvenötödik születésnapjára

Pitypang szirma aránylik, a kecskegidák tusakodnak, szőrük akár a selyem. Sarjad a petrezselyem.

A rímes disztichont leoninusnak nevezi a poétikai tudomány; Buda Ferenc ennek a versalakzatnak azt a változatát alkalmazta, amelyben a pentamete- rek sormetszetén és végén csendülnek meg a rímek. Az alliterációk mellett átvette Csanádinak azt a kedvelt módszerét is, hogy a pentameter közepén a Csanáditól „hézagolás"-nak nevezett kihagyással a szemnek is érzékeltette a zenei szünetet. Ez arra is jó, hogy jelezze az ütemhangsúlyosan értelmezhető hangsúlyhatár és az időmértékes ritmusnak megfelelő sormetszet egybeesését. Ez a vers magyaros hatásának kedvez: az értelmi, grammatikai és zenei periodicitás egyszerre érvényesül. A műgonddal, formaművészettel létrehozott versidom többszörösen is megidézi Csanádi szellemét. Egyrészt a szimultaneitásával, a magyar nyelv adta verselési lehetőség teljes kiaknázásával, melyet Csokonai, Arany, Babits, Áprily, Weöres, és talán Gulyás Pál művelt ilyen magas fokon. Másrészt azzal, hogy semmi kényszerűség, mesterkéltség nincs benne. Csanádi is ritkán alkalmazta az áthajlítást vagy sorátvetést, poétikai nyelven az enjambement-t. Az időmértékesen skandált verslábak szinte sehol sem szegik át a magyaros ütemhatárokat és a természetes magyar beszéd tagolását. Buda Ferenc Debrecenben diákoskodott, s a „kismesterként" kiváló Kiss Tamás egyik meghatározó mestere volt a verselés elsajátításában. Éppen Csanádi Imre figyelmeztet (Kismester)4 című epigrammájában és másutt, hogy milyen nagy fontosságot tulajdoníthatunk verstani kultúránk kifejlődésében az úgynevezett kismestereknek.

A fent idézett disztichonok (ezúttal rímek nélkül) így hangzanak Csanádi 1958-ban írt Kalendáriumaban, amelyben nem egy-egy, hanem két-két disztichon jellemzi az esztendő hónapjait. Nézzük a Böjt más-havát, azaz márciust:

Barkát bontogat és havat oszlat Március; erdőt lány fiúval bujkál, ágy terül ott, ibolyás.

Gólya keres kéményt; csecsemőfejek, édeni bimbók törnek a napra elő, krumpli fogy: itt a tavasz.

Csanádi Imrének van az ötvenes évek közepéről egy egész kis kötetnyi gyerekversciklusa, a Kergetőző négy testvér, amely a négy évszakot megszemélyesítve, az év hónapjait egy-egy képpel jellemezve, majd a hozzájuk tartozó természeti motívumokat külön-külön versekben kibontva áll össze verskalendáriummá. (Hónap-soroló, Tavasz-ébresztő, Naphivogató, Ibolyászó, Májusdicsérő stb., egészen a negyven versből álló ciklust összefoglaló Négy testvérig.)

IV.

4 Csanádi Imre Kismester című epigrammája így hangzik: „Legyek kismester inkább. Dolga-értő, / ki mit csinál, azt jól csinálja, / mintsem titánok pofatépő, / ál-egekig sötétlő / paródiája."

37