Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Bereti Gábor: Otthonunk az irónia (?): Bazsányi Sándor: "Fehéret, feketét, tarkát"
energiáit puszta koherenciájából nyeri; izgalmassá ezúttal is majd csak a hatásfunkcióitól válik. Az érzelmi és értelmi hatás határai mentén, ahol már az önmagára hajló reflexivitásán túli élete kezdődik. Ahol, kilépve önmagából, a megelőzöttség magába konvertált tapasztalatait sugározni kezdi, s nem csupán önmaga létéért létezik. Az esztétizálás Bazsányi-féle variánsai is hatásfunkcióik által nyerik el igazi jelentőségüket, s korunk pólusos szerveződésű világában nem csupán a belső, olvasati, de a létteljességet idéző külső, értelmezői fragmentumaikban tükröződve nyerik el sokrétű, a virtualitáson túl is érvényes, anyagszerűen létező, valódi jelentéstartalmukat. Ahhoz, hogy irónia tárgyában „az emberhez méltó szabadság értelmében" (68.) vizsgálódhassunk, át kell lépjük az esztétizálás limesét, s abban a tartományban is otthonosan kell mozogjunk, amelyben az ironikus modalitású esztétizálás titkainak a feltárását szolgáló, Bazsányi választotta eszköztár alkalmazása már csupán részleges eredményekkel kecsegtethet. Ezért az esztétikai irónia Bazsányi-féle, a másság jelenségét fölerősítő, abban, ha csupán virtuálisan is, de az egész világ számára otthont kínáló, egyúttal az ellentétességet elimináló, annulláló értelmezésével szemben élünk a gyanúperrel, feltételezvén, nem csupán arról van-e szó, hogy a befogadó és az ironikus szerkezetű műalkotás viszonyában a másság, csupán mint kortünet, mint divat válik meghatározó jelentőségűvé. Az esztétikai irónia eme modem változatában a másság jelenthet-e egyebet, mint azt, hogy a szerző (feltételezett!)], gondoljunk csak a Nemzeti dal elsődleges és másodlagos és n-edik[!] jelentésére) szándékához képest a befogadó mást gondol, mást gondolhat. Azaz a másság itt a befogadónak a szerzői szándéktól eltérő, vagy annak éppen ellentmondó olvasói-értelmezői szabadságát jelenti. S éppen azáltal jelent szabadságot, hogy a modernitásban a másság az eltérő, sőt, a nyíltan ellentmondó és nem színlelt (simulatio) vagy leplezett (dissimulatio), azaz az irónián inneni, hanem éppenséggel az irónián túli, egyfajta egyenlőséget, egyértelműséget feltételező (olvasati etalon) lehetőségén nyugszik. Mert az így polarizálódó viszony teszi lehetővé, hogy az igazsággal, noha az esztétikum sajátosságából fakadó módon, de mégiscsak kapcsolatba kerülhessünk. Az igazság viszont, úgy is mint faktum, általános érvényű. Egy mű esztétikai minőségéhez tartozik azon tulajdonsága, hogy képes akár nagy számú befogadót is segíteni az igazság felismerésében. S ez az általános, mert egyszerre esztétikai, ideológiai, elméleti stb. érvényű élmény sokak számára az a faktum, amely az egyéni olvasatok másságaiban nem esik szét, nem fragmentálódik, hanem, mondhatnánk, éppen ellenkezőleg, a befogadói tudat(ok)ban, mint felismert igazság jelenik meg. Ez lenne a katarzis jelensége, amely mellett természetesen akár a normatív igényeket plauzibilissé tevő szándék is ott munkálhat. Avagy, Niklas Luhmann szavaival: „Az embernek a maga részéről azért van szüksége elméletre, hogy eredményesen szálljon szembe az őt fenyegető hatalmakkal. De ez az ember nem inkább csak az elmélet találmánya, nem egyszerűen csak saját elméletének önleírása? Ha ez azonos lenne azzal az empirikus objektummal, amit a szubjektum névvel szokás illetni, akkor nem kellene-e feladni ezt az elméletet, mivel teljesen nyilvánvaló, hogy ötmilliárd egyidejűleg létező és cselekvő embert józan ésszel egy közös diskurzusra rábírni egyszerűen képtelenség." (Luhmann: Látom azt, amit te nem látsz. Osiris Kiadó, Bp., 1999,118.1.) Az esztétikai másság jelenségének Bazsányi-féle értelmezése a relativitás parttalan lehetősége előtt nyit utat, az esztétikai irónia érvényességi körét a létezés ismeretelméleti, antropológiai, transzcendentális, metafizikai stb. dimenzióira is kiterjesztve. A kérdés tehát, ahogyan az fentebb megfogalmazódott, nem a hagyományos retorika és a modem esztétika avantgardista szembeállításaként, vagy ennek hermeneutikai fellazíthatóságaként teendő fel, mert akkor a kérdésben rejlő logika útját bejárva elkerülhetetlenül a parttalan irónia jelenségéhez érkezünk meg, hanem az esztétikai irónia és a mégiscsak létező lét valóságának az egymáshoz való viszonyaként, a lét és a gnózist az esztétikum sajátossága szerint szolgáló irónia viszonyaként. Mindent összevetve: Bazsányi Sándor esszégyűjteménye igényes, sokrétű, és nem utolsósorban tanulságos munka, amit bátran ajánlhatunk az érdeklődő közönség figyelmébe. (Kalligram, Pozsony, 2009) 108
