Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Bartha Ákos: Történelem alulnézetből: Csonka Mihály élete és világképe (Szerkesztette: Romsics Ignác)
Bartha Ákos Történelem alulnézetből Csonka Mihály élete és világképe (Szerkesztette: Romsics Ignác) „Majdnem egész életemet, míg gyermekeim kezébe át nem adtam a gyeplőt, a magunk 75 holdra leapadt gazdaságában, tanyán éltem le." (9.) - kezdi élettörténetét Csonka Mihály (1875-1964) kiskunhalasi gazda, akinek háromezer oldalnyi „szövegfolyamából" Romsics Ignác akadémikus történész szerkesztett háromszáz oldalas, élvezetes olvasmányt. Parasztírónk élete valóban kész regény - csakúgy, mint megannyi sorstársáé, akik felnőttek a „boldog békeidőkben", harcoltak, raboskodtak (és világot láttak!) az első világháborúban, majd megtapasztalták a forradalmak korát, a román megszállást, végigélték a Horthy-rendszert, megélték annak összeomlását, az új világháborút, a „népi demokráciát", majd a szocializmus kiépülését; benne egyre fogyó birtokuk bevégeztetésével, a téeszesítéssel. Azonban, szerzőnk élete alkonyán, az ötvenes években - muzeológus, néprajzi gyűjtő unokaöccse biztatására - papírra is vetette mindezeket. Méghozzá élvezetes stílusban. „1875. október 19-én, kedden születtem Kiskunhalason. Azért tudom ilyen pontosan, mert ott voltam." (14.) A kemény kötésű borítón látható főszereplő gyermekkori életét és kissé szövevényes családi hátterét - édesapja elhalt testvérének feleségét vette el - hasonló mesélőkedvvel mutatja be. írásában megelevenednek a korabeli tanyasi élet elmaradhatatlan részletei, a gazdálkodás kellékei, az ünnepek, a szórakozási lehetőségek, de még a gatyahordási szokások is. Megtudhatjuk, hogy a „suhintás" nem anyai tenyerest, hanem egyfajta ételkészítési módot jelentett, valamint részletesen olvashatunk egy korabeli disznótorról, ahol farkasfalkák is fel-feltűnnek (minthogy százhúsz éve még rendszeres látogatók voltak a Duna-Tisza közén). Az elemi iskolai élmények is megelevenednek a lapokon; a megtévesztő nevű Bornemissza tanár úr és társai még egy olyan kor emlékei, ahol a tanító időnként bizony ver(et)te a diákokat (nem pedig fordítva). A párválasztás szigorú rituáléja szintén különlegességként hat ma, a szöveg például nem utal rá, hogy a főhős egyáltalán beszélt volna négyszemközt kiszemeltjével eljegyzésük előtt. Mindeközben szó szerint „képet kaphatunk" a korabeli Halasról, köszönhetően Romsics Ignácnak, aki (tér)képekkel, a szerző által készített (alap)rajzokkal, családfával és a kötetet értelmező utószóval is ellátta a szöveget, melyet értő szelektálással, a függő beszéd „fogyasztható" dialogizálásával tálalt elénk. Emellett a szerkesztő magyarázatokkal, helyesbítésekkel, a vonatkozó szakirodalmat is felvonultató lábjegyzet-apparátussal is segíti a kötetben való tájékozódást amellett, hogy a kutatók igényeit is figyelembe véve minden alfejezet végén megjelöli az aktuális forrás lelőhelyét. Az anyagok ugyanis alapvetően két gyűjteményben, a budapesti Néprajzi Múzeumban és a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban találhatóak (bár részleteket már többen, több helyütt közöltek belőlük). Talán csupán a kötet eleji idézet kiválasztása nem túl szerencsés, félreérthető konnotációja miatt. Az eleinte inkább néprajzi fókuszt érvényesítő szövegben fokozatosan kerülnek előtérbe a mentalitástörténeti érdekességek, mint például a szerző féltestvérének sikertelen „kupeckedési" kísérleteit érezhetően elítélő részek. Míg a tanya és a népélet bemutatása a parasztság mindennapjait, ünnepeit, életkörülményeit eleveníti meg, addig ezek a - néhol nem is különálló, hanem sorok között áthallható - rezonanciák arról vallanak, hogy mit gondolt Csonka Mihály a körülötte zajló világról. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy alapvetően retrospektív narrációval van dolgunk, hiszen a szöveg többnyire nem a történtekkel párhuzamosan, naplószerűen készült, hanem sok évtizeddel később, egy teljes élet és egy fél évszázad tapasztalatával nyert írott formát. Erre reflektál is a szerző, hiszen a váltakozó számú és személyű elbeszélésben alapvetően az emlékező attitűd („régebben a parasztok", „régebbi időkben mi", „szokásom volt") és a szubjektivizáló jelleg dominál. Utóbbi már-már kinyilatkoztatássá csap át helyenként; az obszcenitást sem nélkülöző markáns véleményalkotás legerősebben a kötet végén található - egyébként meglehetősen sekélyes - elmélkedő fejezetben („Palackposta") a legszembetűnőbb. 109
