Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Ferkov Jakab: Két csongrádi volt hadifogoly vallomása
Az ő lágerükben másfél év alatt, amíg ő ott volt, mintegy 240-en halhattak meg, a legtöbben valamilyen betegségben. Az elhunytakat egyszerűen elföldelték, de a temetésen a hadifoglyok nem vehettek részt. Másfél év után ő is maláriás lett és gyengélkedőre került. Egy német orvos kezelte, aki szintén fogoly volt. Az itt töltött időről így mesélt: „Akinek láza volt annyira, azt oda betették. De orosz orvos is jött mindennap. Az volt a szerencsém, hogy jól tudtam rajzolni, és nálam maradhattak azok a fényképek, amiket még otthonról hoztam magammal meg volt nálam ceruza is. A gyengélkedőn elővettem őket és kb. háromszoros nagyságban furnérlemezre rajzoltam őket. Tökéletesen sikerült. Látta ezt a német orvos is, az orosz orvos is, aztán hoztak nekem ceruzát meg ennivalót is, kenyérrel, olajjal elláttak, csak csináljam nekik a képeket. Az egyik, a párttitkár odaadott nekem egy kicsi kis fényképet, azon micisapka volt a fején, aztán a feleségéről egy kicsit nagyobb fényképet, hogy a kettőből egy menyasszony-vőlegény képet rajzoljak. Hát azt csináltam: micisapka le, szép hullámos haj ...Jó volt, mert kaptam a kenyeret, az ennivalót és az ablakon át, adtam a többieknek is. Volt, mikor még cukrot is kaptam. Ami fölöslegem volt, azt mindig megosztottam a társaimmal." A fogságból 1947 végén szabadult, tehát katonaéveit is beszámítva mintegy kilenc évig volt „szolgálatban". Szabadulása és hazakerülése a következőképpen történt: „Aztán a német orvosnak meg sakkfigurákat köllött faragnom. Hát azt is faragtam. Aztán mondta, hogy majd a legjobbkor hazairányít engem. De már sok idő eltelt és én bosszankodtam: a legjobbkor, a legjobbkor... Már rég nem voltam beteg. Aztán egyszer, de addig a fene tudja, hogy már hány rajzot csináltam az oroszoknak, na aztán egyszer mégiscsak elindítottak és így hazajutottam. A lényeg az, hogy beküldtek még egy kórházba utóvizsgálatra, ahol egy érdekes eset történt. Jött egy fiatal orosz tiszt, ki tudja, milyen rangú és beosztású, és kérdezte: - »láttunk-e már ilyen autót?« valamiféle elzabrált autóval jöttek az orosz tisztek, és hogy - »láttunk-e már fehér kenyeret, meg láttunk-e már ezt vagy azt« - egyszóval némelyik annyira elmaradott volt, hogy az már borzalom. Amikor átértünk a Kárpátokon, Kárpátalján megint felülvizsgáltak mindenkit, kecskelábú asztaloknál, egyenként. Amelyikről úgy látták, hogy még erős, félreállították. A gyengébbeket máshová, a nagyon rossz állapotúakat megint máshová. Háromfelé állítottak minket. Akit elég erősnek találtak, az kapott másik orosz ruhát és köpenyt, és vitték vissza. A gyengébbeket javítólágerbe vitték, ahol kicsit jobb kosztot kaptak, hogy valahogy mégis kinézzenek. Volt egy köztünk, aki borzalmasan nézett ki: tiszta csont volt, mint a csontváz. Azt is küldték a javítólágerbe, de ő összetette a két kezét, leborult az orosz parancsnok előtt és könyörgött, hogy engedje haza, mert ha neki megint itt kell maradnia, ő már többé sohasem jut haza. A parancsnok megsajnálta és elengedte, s a mi vagonunkba került. Ahogy átértünk a határon, mindenfelé tömeg volt. Várták az érkezőket, nincs-e valamelyiknek ott a rokona, testvére, vagy ez, vagy az. Hoztak rengeteg ennivalót és gyümölcsöt is: almát, szőlőt meg mindenféle ennivalót. Aztán a soványt kitettük a vagon eleibe. Mikor meglátták, mindenki odahordta az ennivalót. Ez egy [kiskunfélegyházi ember volt. Életemben nem láttam még ilyen sovány embert. Egész Csongrádig hoztak vonattal, papírokat Debrecenben kaptunk: igazolást, elbocsátó levelet, egészségügyi papírt, vagy valami ilyesmit. Valamennyi ennivalót is kaptunk, de pénzt azt nem. Amikor az állomásra értem, az otthoniak nem tudták, hogy jövök haza. Az állomástól már majdnem futottam: minél közelebb értem, annál gyorsabban mentem. Mikor belépett az ember a kapun..., hát az borzalom.... Hát az..., az..., akkor be a konyhába, anyukám éppen ott volt..., hát az szörnyű nagy élmény volt. Elég hosszú ideig egymásról semmit nem tudni..." A másik csongrádi - Iskola u. 15. szám alatt lakó - adatközlőnk, Fekete László 1920-ban született, ugyancsak Csongrádon. Életének 21. évében volt, amikor 1941. október 13-án bevonult tényleges katonai szolgálatra Máramarosszigetre az I. hegyi-tüzér osztályhoz, amely a Kassai 8. dandárhoz (hadtest) tartozott. Itt egészen 1943 áprilisáig szolgált, majd 71
