Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 10. szám - Bacsa Gábor: "Minden csomagolás?": Benes József tiszteletére

Jöttek, írja Szép Ernő, a hullámok, a hullámok, a hullámok, szomorú, szomorú, szomorú volt a végtelenség, becsomagolva éjszakába, fénybe, nézésbe, képzeletbe.

És a redők: már visszaadták Valaminek a formákat, mint az élet leplezetlen halotti leplei; melyek mégis elengednek még valamit, körül, vagy épp megfordítva, a beborítás akarná megóvni a - de mit és mitől, mivel és mi nélkül, és kik, és hogyan, és hová. És most letakarom az írógépet a műanyag huzattal.

Amint valami formát öltött tartalomnak mutatkozik, formájának csomagolása is lesz, ami nélkül nem létezhet a másik. A művészet mindenkori dilemmáinak fogalmi kerete, a tartalom és forma viszonyának kérdése Benes buja motívumvilágában ironikus torzításban mutatkozik. A varrás és kötözés motívumai, a csomagolás gondolatának tolmácsolóiként, sokáig a figurális törekvések központi mozzanatai Benes festészetében. Az eddigiek fényében a bevarrt szemek és szájak képei mintha a túlcsomagoltságról beszélnének, arról a kínlódásról, amelyben a közvetíteni igyekvőnek van része. A Forráshoz hasonlóan ugyancsak logószerű, névjegyszerűvé váló figurák immár több mint évtizednyi hosszúságú „korszaka" más irányt mutat. Azokra a szónoklatokra emlékeztet, amelyek az argumentum ad nauseam retorikai „eszközét" alkalmazzák. Ez az eljárás a hiábavalónak tekintett zsonglőrködés helyett egyetlen tartalmi elem ismételgetésével, agyon- forszírozásával dolgozik. Eredményként a hallgatóság (a beszédhelyzet céljától függően) a vélemény mellé áll, illetve elkezdi magától értetődőnek, adekvátnak, egyedül-érdemesnek tartani az adott megközelítést. Egy problémakörből a primitívekhez hasonlóan kerül ki, de szintén rájuk emlékeztet az a belefeledkezés, beletemetkezés, amelynek szaporasága oly egyedi érzéki felszíneket produkál.

Miről győz meg Benes József festészete? Arról, hogy életszerű, természetszerű. Mert magától értetődő, forrásszerű oka saját magának. Mert a rávetett pillantás álomszerűsége a mindenkori alkotás, cselekvés, csomagolás, bontogatás kérdéseit lebegteti. Végül pedig azért, mert az egymásra utaltság és önérdek, összefonódás és diszkréció olyan indifferenciát mutat, amelyben mégis jelentős minden szóba jöhető.

56