Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Luchmann Zsuzsanna: "Taníts meg szeretni": Miklya Anna: Eloldozás
Az önelemzés narrációs kísérletei mozgásba hoznak több olyan retrospektív technikát, amelyet Dorrit Cohn tipológiája (Áttetsző tudatok. In: Az irodalom elméletei II. Pécs, 1996) belső monológképző módszerként leír. A szövegben meghatározó a disszonáns önnarráció működtetése, Proust megvilágosító és értelmező eljárása, szem előtt tartva az elbeszélő énnek a tapasztaló énnel szembeni kognitív kiváltságait. Ez a technika időnként átvált egybehangzó önnarrációra, amennyiben a belső élet visszamenő megismerésének folyamatában az elbeszélő azonosul korábbi énjével, nem ad számot utólagos tudásáról, elemzés és általánosítás nélkül jegyzi le a történteket. Amikor emlékezése a múltból a jelenbe vált, az narratív jelen, ugyanazokra a viszonyokra utalva, mint a múlt idő. Számos példát nyújt a szöveg az önidéző monológra (a korábbi gondolatok szó szerinti idézésére) és az önnarrációs monológra a múltbeli bizonytalanságok hatékony átadásának eszközeként. Ez utóbbi jelentőségét csak növeli, hogy az énközpontú narrátor egy olyan egzisztenciális krízisre utal, amely megoldatlan marad. A halálhoz viszonyított idősíkok (a Csicsi halálát megelőző és követő időszak a regénybeli jelen emberi viszonyrendszerével, a gyerek- és kamaszkor) élesen váltják egymást, nem csúsznak össze, mint ahogy a fikción belüli képzelt emlékképek (és ezek korrekciói) is az emlékező tudat kontrollja alatt maradnak. „Előveszek mindent, amit jobb lenne elfelejteni. Olyan térbe és időbe helyezem őket, amik nem léteznek. Lassan hozzászokom a hazugsághoz, és ahhoz az émelyítő, meleg érzéshez, amit kivált bennem." (118-119. o.) Miklya Anna regénye nemcsak a belső monológforma technikáinak alkalmazásával kapcsolja magát a magyar irodalmi hagyománynak ahhoz a vonalához, amelynek egyik reprezentánsa Szabó Magda Az őz című regénye. A szeretett férfi halálának mint fix pontnak az időkezelésben megnyilvánuló szerepe, a feszes, mellérendeléses mondatszerkesztés, a megszólítás alakzatának működtetése az önelbeszélésben csakúgy prózapoétikai jelei a kötődésnek, mint a hősnők személyiségvonásaiban vagy a viszonyaik megélésében megmutatkozó érintkezések. Az alap- konfliktusuk is hasonló: „En nem tudok Angélával élni, pedig együtt kellene élnem vele, ha teveled élnék" - mondja Encsy Eszter halott szeretőjének. (Az őz. Bp„ 2000 - 200. o.) Az, hogy Janka női ellenfele, Ildikó nem egy a mindenkor aktuális lányok közül, hogy kapcsolata Csicsivel potenciális veszélyt jelenthet, minden eddigi viszonyt megkérdőjelez, kiélez, megoldhatatlanná és tarthatatlanná tesz. Fontos kapcsolódási pont a személyiségjegyek vonatkozásában a következő szöveghely is: „Mikor beléptem a ravatalozóba és megpillantottam az arcodat, egyszerre meg kellett áll- nom, mert minden visszatért, visszakapcsolódott, mintha a puszta látásod összekötötte volna az elszakadt szálakat az életemben. Éhes lettem, kívántam az étel ízét, és álmos is, kávét szerettem volna inni, rohanni, úszni, mindent, amit szeretek." (207. o.) Borka Janka erős nárcisztikus vonásokat mutató személyiség. Fontos metaforikus jelzése ennek az a látszólag mellékes motívum, hogy Csicsi jobb perceiben Királylánynak szólítja őt. S valóban: a tartása királynői, világlátásának meghatározó kategóriája a szépség, gyönyörűséggel tölti el saját testének és Ádám formáinak a tökéletessége (kevés dolog érinti meg a lelkét, de szíven üti az a banális dolog, hogy Ildikó milyen szép), alappozíciója a kívül- és fölülállás. A nárcisztikus személyiségű emberek felsőbbrendűségük tudatában elvárják a környezetük csodálatát, kétségek nélkül használják ki azokat, akiknek az igényeit és értékeit kevesebbre tartják, mint a magukéit, s fokozottan érzékenyek a kudarcokra. Janka is ilyen. Az, hogy nincs tekintettel másokra, hogy nem ismeri a könyörületet, éppúgy jellemző rá, mint a férfikapcsolataiban érvényesülő mintakövetés a közeledés-távolodás szakaszainak ritmikus, de állandó ismétlődésével, amelyben az utóbbi akkor lép működésbe, amikor a pozitív érzelmek elmélyülnének. Ha valódi érzések jelentkezését érzi magán, megrémül, és azonnal ellenükben cselekszik. Mint ahogy férfikapcsolatait a testiség határozza meg, érzelmi és morális kiegyensúlyozatlanságának is feltűnően erős testi megnyilvánulásai vannak: az éhség, a mértéktelen és kontrol- lálatlan evés, illetve a belőle eredő bűntudat: az émelygés az undortól és a jóllakottságtól. S ez a felszínen megnyilvánuló jelenség lényeget érintő vonatkozásában a regény tulajdonképpeni tétje. („Az arcáról üvöltött, mennyire kétségbe van esve. Arra gondoltam, vajon érzek-e lelkifurdalást. Nem lelkifurdalást éreztem, hanem éhséget." 50. o.; „Az a tegnap esti lelkifurdalás, ami úgy gyötört, hogy majdnem hangosan kiáltoztam tőle, mintha a belső szerveimben bujkált volna valami makacs, lázas gyulladásként, csak másnapos csömört hagyott maga után." 121. o.) Abűn és a bűntudat értelmezésének kérdése lírájában is foglalkoztatja a szerzőt. A Van Goghnak ajánlott versében ezt írja: „Akár egy 104
