Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Szigeti Kovács Viktor: Minek nevezzelek lemur?: Garaczi László: Arc és hátraarc
A szógyűjtés értelmezhető úgy, hogy a regény nem tudja elbeszélni a valóság egy történetét, szavakat kimondani azonban igenis képes, melyek saját, külön történettel bírnak. „Furcsa szavak saját világgal, vadásztam ezekre a magányos, büszke példányokra."7 Ennek az allegorikus megjelenése a célba lövészet, ha Csont egyet lő, mindig telibe talál, ha sorozatban, akkor azonban képtelen eltalálni a céltáblát. A szavak saját, önálló világgal bírnak, talán ezért van az, hogy egymás mellé rakva, mondatba állítva őket, képtelenek a valóság elbeszélésére. Az Arc és hátraarc egyik kulcsmondatát Szabó szájába adja az elbeszélő: „...a szavak és a dolgok csak súrolják egymást, mert a szavak sorban vannak, a dolgok halomban."8 Csont szavak iránti szenvedélyéből következik, hogy a narrátor is jól megválogatta őket. A mindössze 171 oldalas regény első látásra áramlik, mintha magától íródna (önműködő írás, ahogy régen nem túl szerencsésen Hajnóczyra alkalmazták), holott az utalásrendszere annyira telített, hogy a regény szemantikai struktúrájának rendkívül erős zártságát eredményezi. A történet elején az értelmezés szempontjából a következő marginális sorok olvashatók: „Honnan lehet tudni, hogy a csajnak jó a melle? Onnan, hogy hányszor rugózik. Ha egy nőnek jó a melle, egy lépéshez kétszer rugózik, se többet, se kevesebbet. Ha többet rugózik, kicsi, ha kevesebbet, lóg."9 A regény vége felé az olvasó mégis innen fogja tudni, hogy Csont a tökéletes fájdalomról beszél: „Tovább húzom, folyni kezd a vér, a zsibbadás felugrik az államba. A lógó köröm alja még mindig a húsba tapad. Két hosszú korty a vodkából, aztán megfogom, és kitépem. [...] Becsavarom egy zsebkendőbe, eltartom magamtól, minden lépésre kettőt lüktet."10 Túl a remekül megszerkesztett narratív struktúrán, a kiváló nyelvi humoron, a Garaczi-kötet két dolog miatt izgalmas igazán. Az egyik, hogy képes párbeszédbe kerülni a XX. századi magyar próza egyik legjelentősebb alkotásával. A másik, hogy ennek a párbeszédnek eredményeképp azzal, hogy folyamatosan az elbeszélés és az „Én" kimondhatóságának lehetetlenségét firtatja, egy olyan regénypoétikát hoz létre, amely az elbeszélés lehetetlenségében beszéli el a próza lehetőségét. 7 Garaczi László: Arc és hátraarc. Budapest, 2010, Magvető Kiadó. 8. 8 Uo. 116. 9 Uo. 16. 10 Uo. 158 102
