Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Szigeti Kovács Viktor: Minek nevezzelek lemur?: Garaczi László: Arc és hátraarc

Jelen kötetben nevezi például először lemumak önmagát az elbeszélő, „...a szőrös pofáddal olyan vagy, mint egy lemur. Elalvás előtt eszébe jut, hogy Balogh lemumak nevezte, valami majomfajta, ül egy faágon, a szeme csillog. [...] Felírja, lemur, jó szó, ízlelgeti, forgatja, ismétli, így alszik el. Másnap megint, lemur, lemur, gyorsan merül álomba, és attól fogva nem szökik ki többé, nem kóborol a fákon."3 A lemur név azért érdekes, mivel a római hiedelemvilág szerint visszajáró szellemet jelent, a csontot ezzel szemben a létező eredendő anyagaként, az újjászületés csírájaként definiálja a szimbolika. Ha a kettőt összeolvassuk, akkor egy entitás kezdetét és végét kapjuk. Nevekből egyébként sincs hiány, az elbeszélő a Robika és a Szarzsák neveket is próbálgatja, melyek szintén fontos jelentéssel bírnak a regény rendkívül zárt poétikai szerkezetében.

Sok utalás van tehát az Iskola a határonra, a történet azonban, ahogy már említettük, nem lehet kerek és egész, nem lesz kifejtve Csont és Szabó barátsága, és az első szexuális élmény, az első borosta megjelenésének motívumai ellenére nem lesz elmesélve egy fiú felnőtté válásának a története sem. Jóllehet furcsa is lenne, hiszen mind a Mintha élnél, mind a Pompásan buszo- zunk köteteiben a felnőtt elbeszélői szólamok mellett jelen van a gyermek elbeszélői szólam is. Az első kötetben a következő olvasható: „Álltam a kisszoba közepén a kihúzhatós rökamé előtt, és négyéves voltam. Négy teljes év. Megszámlálhatatlan perc, óra és nap. Egy élet. Engem most már nem lehet megfogni. Itt fogok állni, és itt is álltam mindig."4 Az Arc és hátraarc hasonlóképpen fogalmaz: „Padló, szőnyeg, falak, asztal, ágy. Leülök a székre, itt ültem hétévesen, a születésnapomon. Hét év, mennyi elfelejtett óra és nap."5 Az Arc és hátraarc, akárcsak a többi kötet, önéletrajzi ihletésű vallomásregény, de annak ellenére, hogy ez a fő tematikája, nem csupán a katonaéveket (évet) meséli el. A lemur kötetek esetében nem az elbeszélő visszaemlékezéséről van szó, hanem az elbeszélő emlékezetéről, amely csak olyan poétikai elven tud artikulálódni, amely képtelen a koherens narrativa létrehozására. Jacques Derrida Mémories Paul de Man számára című kötetében fölhívja a figyelmet rá, hogy a német nyelv különbséget tesz emlékezet (Gedächtnis) és emlékezés (Erinnerung) között. Míg az utóbbi a visszaemlékezésre, így a narrativitás metonimikus retorikájára utal, addig az előbbinél minden jelen van. Az ok-okozati összefüggések helyett sokkal inkább a metafora az elbeszélés fő szervező elve, így hozzák létre például a különböző nevek a szubjektum különböző szemantikai mezőit. Ebből az egységes emlékezetből táplálkoznak az egymást átjáró elbeszélői szólamok, amely talán a lemur kötetek legmeghatározóbb elbeszélői mechanizmusa. A négyéves, a hétéves, a katona, vagy éppen a harmincas éveinek végén járó narrátor között nincsen különbség, a megszólalásnak mindegyikük ugyanazon a pontján áll, az „én" és a „világ" közötti kapcsolatot firtatja, melynek eszköze és témája maga a nyelv. Erre a regénypoétikára példa, hogy nem csupán az Arc és hátraarc utal vissza a Mintha élnélre, az előző két kötet mindegyikében megjelentek már a katonaévek: „Tuti sikerszámom a kalocsai éhségsztrájk, a szakadt inak, tört porcok demonstratív bemutatása, a kórház, ahol bevezettem a fújást, mert nem volt pia, és naponta harmincszor ájultunk az oxigéndús Nirvánába; a felülvizsgálat, ahová nyolcdioptriás szemüvegben botorkáltam be, és a rettenetes ezredesekből csak barna pacákat láttam."6 Az első kötetben olvasható előreutalásból az Arc és hátraarcnak szinte a teljes története kibontható.

Az elbeszélés nehézségei, kezdi Ottlik, az elbeszélés lehetetlensége, mondhatnánk Garaczira, de nem volna igazunk, mert az értelmezésben létrejön egy történet, csak ez már nem az a történet, ami az 50-es évek prózájában megszülethetett. A regény cselekménye a katonaság eseményeivel írható le, azonban ami a szemantikai struktúrát létrehozza, az nem a katonaság elbeszélése, hanem annak elbeszélhetetlensége. Számtalan utalás van a szavak és a valóság kapcsolatára, Csont szavakat gyűjt, egy egész füzetnyit ír tele velük. Különösen kedveli azokat az erős szavakat, amelyek „jótállnak magukért", ilyen a lesipuskás, cécó, frászkarika, pernye stb. Az esztétikai élményből megtartott szavak mellett vannak olyanok is, melyek metaforaként működnek, ilyen a gaki (ráéhezés szelleme) vagy a lemur, melynek értelmezését elolvasva ismét megjelenik Csont mellett a szakállas öreg hallucinációja.

3 Uo. 81.

4 Garaczi László: Mintha élnél. Pécs, 1999, Jelenkor Kiadó. 77.

5 Garaczi László: Arc és hátraarc. Budapest, 2010, Magvető Kiadó. 38.

6 Garaczi László: Mintha élnél. Pécs, 1999, Jelenkor Kiadó. 7.

101