Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Szigeti Kovács Viktor: Minek nevezzelek lemur?: Garaczi László: Arc és hátraarc
Szigeti Kovács Viktor Minek nevezzelek lemur? Garaczi László: Arc és hátraarc „Az elbeszélés nehézségei" - ezzel a fejezetcímmel kezdi Ottlik Géza az Iskola a határon című regényét sokan egyetértenek abban, hogy ez az a regény, mellyel a modernség kiteljesedik, amely után már nem lehet úgy prózát írni, mint előtte. Mint az köztudott, a regény egy katonaiskolában játszódik, és három fiú történetét meséli el, a gyermekkortól a felnőttkor felé ívelő időszakot, ahogy Esterházy Péter fogalmaz: van eleje, közepe és vége. A katonaság mint téma mindig is hangsúlyos szerepet kapott az európai irodalomtörténetben, érthető, hiszen olyan kardinális motívumok kibontását teszi lehetővé, mint a bezártság élménye, a barátság, vagy a felnőtté válás. Ebbe a hagyományba száll bele Garaczi László is legújabb lemur kötetével. Az Ottlik-Garaczi párhuzamnak legfontosabb motívuma a nyelvi bizonytalanság kérdése, pontosabban, hogy a világ hogyan ragadható meg nyelvileg, hogyan beszélhető el. Míg az Iskola a határon egy kőszegi katonaiskola zárt falain belül mindezt megteszi, addig az Arc és hátraarc egy kalocsai laktanya és egy battonyai raktárépület falain belül már nem tudja ezt teljesíteni. Ha a három lemur kötetet együtt olvassuk, akkor Esterházy Péter után úgy is fogalmazhatunk, hogy nincs eleje, közepe és vége. Az iskola a határonból a nyelv kérdését emeli át Garaczi az Arc és hátraarcba, de nemcsak átemeli, hanem rajta keresztül mutatja meg a különbséget, hogy mi lehetett az 50-es évek végén és az ezredforduló után az elbeszélés lehetősége. A jelölt és jelöletlen intertextualitás egyébként is átszövi a regényt, elég, ha csak a figurák közti párhuzamra gondolunk. Merényi-Sabján kettőse például a társukat megalázó, csapatvezér szerepét betöltő figurák. Fontosabb a Medve és Szabó alakja közti hasonlóság, igaz, az utóbbinak látszólag csak mellékszerep jut a regényben, mégis, ha valakinek a története elmesé- lődik, akkor az az övé. Medvéről jól tudjuk, ki az Iskola a határonban, Szabó itt szintén az elbeszélő barátja, még ha ez csak az utolsó oldalakon mondódik is ki. Szabó is szökést kísérel meg, akárcsak Medve, mindkettejüknek van egy, az elbeszélést befolyásoló naplója, melyet utólag kap meg az elbeszélő, és mindketten érthetetlenek kissé a világ számára. A katonanyelv megteremtése ugyancsak közös motívuma a két prózának, itt ki kell emelni egy fontos intertextust: „Inkey beszólt az ajtó közül: - Csont. / Ez azt jelentette, hogy tiszta a levegő, nincs veszély - a cikcakk ellentéte volt. Este is csontoltunk..Az Arc és hátraarc narrátora azzal a gesztussal, hogy önmagát a Csont névvel jelöli, úgy értelmezi az Iskola a határont, hogy egy konkrét jelentéssel ruházza fel a személyiségét, a katonaságon belüli szabadság, önfeledtség motívumával. „Csont a komolytalanság száműzöttje"1 2 - írja Szabó a naplójában. Erezhető a kettő közötti párhuzam, a regény kritikusai mégis azon az állásponton vannak, hogy a katonaságon belüli szubjektum nem magába záródik, hanem megsokszorozódik. A korábbi kötetek kapcsán is gyakran lehetett olvasni a szubjektum rögzíthetetlensége, az én disszeminálódása és hasonló kijelentéseket. Valóban nem lehet ezzel vitatkozni, hiszen ez az origója annak a regénypoétikának, amely képtelen az egységes történet létrehozására. Ennek ellenére azonban lehetnek a személyiségnek alapmotívumai, melyek a névadásban nyerik el jelentésüket és harmonizálhatnak az elbeszélés retorikájával. 1 Ottlik Géza: Iskola a határon. Budapest, 1959, Magvető Kiadó. 249. 2 Garaczi László: Arc és hátraarc. Budapest, 2010, Magvető Kiadó. 168. 100
