Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Fekete J. József: A Változatlan Semmi megfigyelője: Nagy Zopán: A kötet címe. A haiku jegyében
Fekete J. József A Változatlan Semmi megfigyelője Nagy Zopán: A kötet címe. A haiku jegyében Nagy Zopán 1995-ben írta, de csak 2008-ban jelentette meg „Skizológia" című kötetét, amelyben önazonosságának felkutatása és világtapasztalatának rendszerezése céljából távolra visszanyúlt az időben, Hermész Triszmegisztosz smaragdtáblájáig, ősi mítoszokig, misztériumokig. Költői eszköztárával felépített, világnézeti alapállást kereső művében hangsúlyos helyet kapott a zen és a tao bölcseleté, a kötet legelső, mottóként kiemelt verse is ebbe az irányba mutatott, de korántsem volt egyértelmű a szerző későbbi, a zen buddhizmus és annak képi-szellemi világát megjelenítő haiku mint versforma és mint műfaj felé fordulásának lehetősége. Mostani könyve, amelynek címe A kötet címe, alcíme pedig A haiku jegyében, ezt a választását tárgyiasítja. A Szepes Erika nagyszerű kísérő tanulmányával és Gaál József ecsetrajzaival megjelent kötet félremagyarázhatatlanul bizonyítja, hogy Nagy Zopán érzelmi és értelmi síkon egyaránt mélységesen megértette a zen világát, magáévá tette jelképrendszerét, a haiku számára nem formai kihívás, hanem költői léttartalom, a világnézetet megerősítő beszédmód, egy szerves tapasztalatsor révén a teljességhez vezető elmélyülés, a gyermeki egyszerűségig visszabontott én kivetülése 17 szótagos költeményekben. „Régen értettem: / a bölcsőben véget ért / Nagy bölcsességem" - írja erről A kötet címe ciklusban, jelezvén, hogy a zen tanításának értelmében nem a dolgok magyarázata jelent bölcsességet, hanem a dolgok teljes körű elfogadása teszi gyermekien egyszerűvé a világot. Máshol gyermekkori vénségéről beszél, ugyanerre a gondolatra utalván vissza. A kötet kétséget kizáró módon igazolja, hogy Nagy Zopán nem pózból és nem divatot követve ír haikut, hanem egészen egyszerűen már nem a nyugati civilizáció nyomán gondolkodik. „A vers olyan / szabad lehet / (költő nélkül), II mint a lánc, / mely elengedte / a kutyát..." (60.) - írja, és valljuk be, egy futkározó kutya látványa kévésünkben ébresztene gondolatokat a kutyától megszabadult lánc szabadságáról. Aki viszont nem így gondolkodik, nem értheti meg a haiku mélységét. A Távol-Kelet kultúrájának európai importja nyomán a haiku a magyar költészetben is népszerű versformává vált, noha szerkezetében és jelképiségében idegen a magyar nyelvtől. Nyelvünkben kevés a rövid szótag, a haiku pedig ezekre épül. Költőink egyszerűsítettek, a japán haiku 17 moráját ugyanennyi (rövid vagy hosszú) szótaggal helyettesítették be. Mivel a zen buddhizmus nem eszmerendszer, nem vallási szabályok gyűjteménye, hanem az élet minden területét szorosan átszövő gyakorlat, s mivel a zen és a haiku ugyanilyen szorosan kötődik egymáshoz, a nyugati zsidó-keresztény hitvilágban és a görög-római mitológia szellemében élők számára gyakorlatilag érthetetlen a haiku üzenete, ezért a nyugati haikuszerzők ezen a téren is az egyszerűsítés módszerével éltek, csupán az alapvető külsőségeket hagyták meg, és nem műfajként, hanem versformaként kezelik. Gyakran élnek vele, mert egyfelől kihívást, másfelől játéklehetőséget látnak benne. A magyar nyelvterületen belüli népszerűségét bizonyítja például a Vihar Judit szerkesztette Ezer magyar haiku (2010) című antológia, amelyben közel háromszáz költő munkája olvasható. Nagy Zopán mindezek ismeretében és mindezek ellenében kötetében rákérdez a műfaj nyugati domesztikálásának értelmére: „Hogyha nincs vége / (ide hét szótagszám kell): / van-e (v)eleje?" (62.) 97
