Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Turi Tímea: Majdnem mindig kényszerhelyzet: Térey János: Protokoll

mint ő.) A „majdnem" a másolat, az ismétlés mellett az egyik legfontosabb mozzanata a könyvnek. A Protokoll világában ugyanis minden tragédia csak majdnem történik meg: bár Mátrai jár a háborús Izraelben, épp tűzszünetben érkezik, bár a világjárvány idején utazik Amerikába, mégsem kapja el a járványt, barátja kislányát egy kullancs megcsípi, de szerencsére nem fertőzött kullancs, egy utcai atrocitás majdnem rosszra fordul, öccse a neki készített ételtől majdnem megfullad; mintha egy akciófilmben volnánk, ahol ,,[a] hősök az utolsó pillanatban / Mindig megmenekülnek". (265.) A pszichoszomatikus panaszokat gyakran produkáló Mátrai hipochonder világérzékelésébe egy az ő nézőpontjához igen közel álló elbeszélő által nyerünk bepillantást, így a senkinek el nem mesélt álmaiba is.3 Ám épp ez: az elbeszélés nézőpontjának ez a közelsége okozza, hogy soha nem lehetünk biztosak abban, a rettegett veszélyek nem komolyak-e valóban. Ha a diplomáciai stikli lehet egy rossz helyen és rossz időben történő véletlen elesés, az nemcsak azt jelentheti, hogy a nagy tragédiák - és ezzel összefüggésben a nagy tisztulások - átélhetetlenek, hanem azt is, hogy épp ezek a kis stiklik a valódi tragédiák. Mi más is lehetne egy protokollos számára, akinek az a munkája, hogy a kiszámíthatatlan tényezőktől tisztítsa meg a társas érintkezések önmagában veszélyekkel fenyegető terepét?

Ezért is olyan jellemző képe a regénynek Budapest szó szerinti aláaknázottsága: a társasági élet egyik középpontjának számító impresszárió háza alatt találnak egy repeszbombát. A kilakoltatott Maxszal telefonon beszélő Mátrai kuncog: Rozsdás ócskavas. / Fertőzött minden gyár és állomás, / Mely célpont volt valaha Budapesten. / Max nem hagyja elbagatellizálni: „[...] Kényszerhelyzet van." „Majdnem mindig az van." (321.) Az állandó készenlét a mindenkori kényszerhelyzetek kezelésére - vagyis hát még a kényszerhelyzet is „csak" majdnem mindenkori -: ez teszi a protokollt a korszellem hasonlatává.

Azonban a hasonlat is: ismétlés, vagyis majdnem-azonos kép csak, ezért is lehet olyan fontos kérdése a regénynek a másolat - miközben a regény formavilága is másolata egy irodalmi hagyománynak: a verses regény éppúgy merev szabályok közé fogja, és e merev szabályok között teszi lehetővé a megnyilatkozást. Térey János könyvének feltűnő és rokonszenves ambíciója, hogy művészi módon mutassa meg a mát: a felső középosztály dologtalan, ínyenc és virtuális világa jelenik meg, amelynek pillanatképét már az Asztalizene drámája is megragadta. (Nem véletlen, hogy az Asztalizene nem egy szereplője a Protokollban is feltűnik: mint a Balzac- regényekben, egy világ tudósítója a két mű, a köztük lévő láthatatlan térre pedig határátjárás eredményeképpen is fokozottabban ismerhetünk rá a saját világunkként.) Ami azonban az Asztalizenében egy helyre és egy estébe sűrített dráma, az a Protokoll térben és időben látszólag kitáguló világában kilátástalanabb leszámolás a kitörés reményével. A puskini-byroni verses regény keserű hősei és a társadalmi valóságot megragadni kívánó balzaci modellek figurái egyaránt az átmeneti társadalmak elveszett illúzióinak adnak hangot, de melyik társadalom nem átmeneti? És miért gondolnánk, hogy a kitörés reményeinek ne jöhetne mindig egy újabb végső leszámolása?

A művészet és a társasági élet egymástól elválaszthatatlan, így a Protokoll, hiszen a művészet is elválaszthatatlan a művészet társasági életétől. De ami még fontosabb: a társaságon való kívülállásnak - aminek ősképe az indulatos Moliére-mizantróp, Alceste, és fanyar megvalósítója Byron Don Jüanja és Puskin Anyeginje - immár nincs tere. Legyünk bárhol - a Protokoll Budapestje sokkal inkább a globalizált nagyvárosok összességének egy kerülete, mint Magyarország része -, Célimen szalonjában vagyunk továbbra is, ahol társasági belépő a másikat kibeszélni a másik háta mögött, de szemtől szembe sem dicsérünk már, hiszen nem is igen beszélünk azzal, akit ócsárolni sikk. A Protokoll leginkább Alceste-szerű figurája a színikritikus Karányi, aki nyíltan és szemtől szembe veszik össze Mátraival, többek között azért, mert a protokollfőnök rutinizált munkáját szellemtelennek tartja, de Karányi fitogtatott kívülállása is társasági rutinként tűnik föl. (Karányi e veszekedés után meghal: miben másban, mint véletlen

3 Az ÉS-kvartett kritikusainak véleménye szerint ez: az elbeszélő és a főhős nézőpontjának egymáshoz való közel esése miatt nem tud valóban több szempontú elbeszélés megszületni. ÉS-Kvartett Térey János Protokoll című kötetéről. Károlyi Csaba, Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetése 2011. március 30-án hangzott el az írók Boltjában. A lejegyzett változatot lásd: Élet és Irodalom, 2011. április 8.

93