Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Turi Tímea: Majdnem mindig kényszerhelyzet: Térey János: Protokoll
Túri Tímea Majdnem mindig kényszerhelyzet Térey János: Protokoll Kezdjük a végével: Térey János új verses regényének, a Protokollnak ugyanis a befejezése a legbeszédesebb. Sőt, pontosabb, ha úgy fogalmazunk: a befejezései, mivel a Protokollnak két zárófejezete van, mindkettő a Pro Homo címet viseli. A két befejezés igencsak hasonlít egymáshoz, szinte egymás másolatai, néhol soronkénti ismétlődésekkel, mégis egy fontos különbséggel: az egyik befejezésben a magának való főhős, a protokollfőnök Mátrai Ágoston reménybeli szerelmével találkozik a Hármashatárhegyen, a másik változatban azonban „[slemmilyen találka / Nincs megbeszélve mára senkivel.” (401.) Bár az efféle megoldások láttán az olvasó hajlamos inkább a pesszimistább és inkább a második változatot „igazibbnak" gondolni, a Protokoll esetében autentikusabbnak tűnik, ha a két befejezést valóban egymás alternatív változataiként olvassuk, két egymást hitelesítő és a másik hitelét mégis aláásó variációként. Nemcsak azért, mert a könyvben olyan gyakran olvashatjuk Mátrai álmainak leírásait - bár emiatt valóban tekinthetjük legalább az egyik befejezést álomszerűnek -, hanem azért is, mert a könyv egyik visszatérő problémája a másolat, az ismétlés, az utánzás.1 Az ismétlés a Protokoll fő formagondolata: az önmagában nem túl eseménydús cselekmény - bár: miért is vágynánk eseménydús cselekményre? - a cselekményelemek újbóli és újbóli ismétlése által nyeri el a történetszerűség beszédesen csalóka látszatát. A Külügyminisztérium protokollfőnöke, Mátrai Ágoston életét a protokoll szervezi, miközben, mint a verses regények dandy-hősei, méla undorral, sőt csömörrel figyeli válságos korát és saját rugalmatlan öregedését. A Protokoll cselekményének egy éve a talajvesztés és a visszatalálás sajátosan drámai története: a protokoll által túlszabályozott élet terében a nagy kitörések éppúgy lehetetlenek, mint a nagy zuhanások. Mégis minden, ami megtörténik, többször történik: az utazások (Madrid, Jeruzsálem, Brüsszel, New York...) mindig visszatérések is egy-egy helyre, az ünnepek a megelőző ünnepek ismétlései, és a Mátrai életében feltűnő nők is ismétlődő epizódok, ahogy a nők életében is a férfiak.2 A kapcsolatok: „[mlajdnem egyforma csalódáshegyek." (13.) Ezek az ismétlések azonban soha nem eredményezhetnek tökéletes másolatokat, minden másolat csak majdnem azonos. (Mátrai unokatestvérével létesített, így majdnem botrányos szerelmi viszonyának létrejöttét és kudarcát is épp az okolja, hogy Blanka majdnem ugyanolyan, 1 Ahogy Vári György a Magyar Narancsban megjelent kritikájában írja: a Protokollban kiemelt szerepe van az „eseményt teremtő ismétléseknek". Vári György: Szeptember túlságos napsütése. Magyar Narancs, 2010. december 16. 2 Hiába visszatérő megjegyzése a kritikai fogadtatásnak, hogy ugyanezt a regényt talán rövidebben is meg lehetett volna írni, úgy gondolom, a regény hosszadalmassága és részletezettsége következetes megvalósulása a Protokoll formagondolatának, nem rendszerhiba. Csak így valósulhat meg az is - erre Szilvay Máté írása hívja fel a figyelmet hogy Mátrai „változása" valójában nem ismerhető fel éles fordulatokban, a könyv egésze mégis megvalósítja a reményvesztés folyamatát. Szilvay Máté: A hiábavalóság tartománya. Prae.hu, 2011. január 25. Elérhető az interneten: http://www.prae.hu/prae/articles. php?aid=3179 (Utolsó letöltés: 2010. április 30.) 92
