Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Borcsa János: Nézőpontok és horizontok új Markó-szonettekben: Markó Béla: Tulajdonképpen minden
Borcsa János Nézőpontok és horizontok új Markó- szonettekben Markó Béla: Tulajdonképpen minden Szonettek 2009. július - 2010. február A lírai én viselkedésének egyik válfajára, a rejtőzködésre mutatott rá Székely János a fiatal Markó Béla második kötetét elemző esszékritikájában, több mint három évtizeddel ezelőtt. „Minden sorában rejtőzködik" - írta, illetve: „Ő a rejtőző költő." Az azóta befutott pálya során a rejtőzködést, ezt a „költői bújócskát" (Székely János) nem egy szakaszon újból és újból vállalta és követte Markó, de legújabban erre a lírai viselkedés- és magatartásmódra kimondottan is reflektál a költő, s foglal áílást az éppen ellenkező, a közvetlen kitárulkozás és vallomásosság mellett. Egy adott helyzetben és pillanatban az álca, a „forró rejtőzés" mintegy feloldódik, s akkor megfogalmazódik a lírai alanyban a kijelentés: „magam vagyok végre valahára." (Görög tál) S ennek az önmagát közvetlenül vállaló lírai énnek értelemszerűen nemcsak kérdései vannak önmagát illetően, illetve a világgal kapcsolatban, hanem válaszai is. Válaszoló lény lenne ugyanis maga az ember egy meghatározás szerint, éspedig a külvilág által újból és újból feltett kérdésekre keresi s adja a válaszokat. Amit viszont Markó mint költő hozzáad ehhez a szokványos értelmezéshez, az az igazi többletjelentés, a válaszoló lény értelmezésének továbbgondolása, kiszélesítése, s ezáltal egy hitelesebb meghatározása. Mert válaszaink a valóság kihívásaira születnek ugyan, de kérdéses, hogy ezekre van-e igénye s szüksége a világnak - egyrészt, másrészt pedig bármily pontos is az a válasz, azzal a kérdéssel muszáj szembesülnie ama válaszoló lénynek, hogy ördögi vagy isteni rendeltetésű lehet ugyanaz a válasz (S úgy hordom testem-lelkem). Emlékeztet hát a költő, hogy legalább ennyire bonyolult az emberi jelenség. Válaszaidra egyenlő mértékben számít mind ördög, mind az Isten... Tisztán gondolati költemény ez a szonett, de az új kötet* versei nagy részének nem eszmei az indítéka, hanem nagyon is konkrét-tapasztalati, érzelmi és élményszerű, viszont általában az elvont gondolatiságot célozza meg ezekkel is Markó. A látó szemnek vagy az értő értelemnek a kis dolgokban mutatkoznak meg a nagyok, az általános érvényűek, a konkrétból kiindulva könnyedén jut el az absztraktig, minthogy Markó elvonatkoztatás iránti érzéke és hajlama fokozott, de hasonlóképpen erénye az intenzív képi látásmód. Ugyanolyan könnyedén uralja a logikai „mutatványokat" és konstrukciókat, mint az elemi dolgok és jelenségek plasztikus megragadását. Ennek is, annak is a szépségét érzékelteti a költő. Előbbi eljárásra példa lehet a Nyári egész, utóbbira pedig az És hányszor még? című szonett. Mert a szépség élményét ébresztheti egy elegáns gondolati levezetés vagy felbontás, amely váratlan összefüggéseket képes felvillantani jelenség és lényeg, látszat és valóság között, eredeti nézőpontból új beállításba helyez megszokott, és emiatt állandónak tűnő képzeteket. Ilyen „helyzet" lehet a költő számára egy nyári reggel, amelynek zúgása sok kis „zsong"-ból és „zeng"-bői adódik, illetve tevődik össze például, vagy ugyanakkor „felszikrázik millió drip", amelyek „tücskökben, bogarakban, madarakban aludtak eddig" a lírai logika szerint. Igazolást nyer ezúttal a József Attila-i szentencia, miszerint: „A líra: logika; de nem tudomány" (Ha lelked, logikád...). Az állítás ugyanis magyarázatot kíván ez esetben a költőtől, hogy tudniillik a „millió 89
