Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Egriné T. Szonja: Radnóti Miklós egy éve Liberecben
A találkozás valóban felzaklatta Radnótit. Ekkor írta a már idézett Pillangó című novellát, majd a látogatás után két hónappal, 1937. december 18-án az Emlék című versét. Ebben név nélkül ugyan, de Tinire emlékezik. Radnóti-emléktábla Liberecben Liberec városa nagyon büszke arra, hogy egy híres magyar költő itt diákoskodott. A cseh nemzet gazdag kultúrájú és szívesen veszi át más nemzettől azt, ami szép és felemelő. Ezért volt olyan könnyű éppen a libereci lapokban elhelyeznem Radnótival kapcsolatos cikkeimet. Liberec azonban nemcsak olvasni akart a költőről, hanem emlékezni is rá. Dr. Vladimír Ruda és a Virágh házaspár kezdeményezésére 1972-ben a libereci járási és városi kulturális szervek, valamint a textilipari középiskola igazgatósága fontos döntést hozott. Elhatározták, hogy a középiskola megalapításának 120. évfordulóján47 rendezendő jubileumi ünnepségeinek egyik fénypontjaként márványtáblát helyeznek el Radnóti Miklós emlékének megörökítésére. Az emléktábla két nyelven hirdeti, hogy „1927/28-ban ebben az iskolában tanult Glatter-Radnóti Miklós magyar költő, akit a fasiszták 1944-ben meggyilkoltak." Liberecben az ünnepség előtt már hónapokkal készültek erre az impozáns eseményre. Napilapok és hetilapok hívták fel az olvasóközönség figyelmét az emléktábla avatására. A textilipari középiskola tanulói valamennyien megismerkedtek Radnóti életművével, tragikus sorsának körülményeivel. Erről Jarmila Musilová, az iskola cseh szakos tanárnője gondoskodott. Az ő kezdeményezésére az iskola épületében külön vitrinben állították ki Radnóti helyi vonatkozású dokumentumait. Az iskola tanulói valóban sokat tanultak Radnótiról. Ismerték verseit, amelyeket Kamii Bednár, a neves cseh költő és műfordító ültetett át cseh nyelvre. Tudták, hogy Budapesten és Győrben van egy Radnóti Miklós nevét viselő gimnázium. Utóbbival baráti kapcsolatba is kerültek. Az ünnepség 1972. október 13-án, 19 órakor kezdődött a libereci Naiv Színházban. A jubileumi ünnepségek és az emléktábla-átadás alkalmából megjelentek a járási és a helyi kulturális élet jeles személyiségein kívül a prágai magyar nagykövetség, a Szlovák Művelődési Minisztérium, a CSEMADOK KB-nak és a prágai Magyar Kultúrának a képviselője is. A színházban e sorok írója félórás előadást tartott Radnóti libereci tartózkodásáról, életéről és költészetéről. Ezután a költő verseiből összeállított egyórás műsor következett. A libereciek figyelmességét tükrözte az is, hogy az est befejezése után az utcai újságárusoktól meg lehetett vásárolni a Vpred nevű újságot, amely cseh fordításban közölte Radnóti Pillangó (Motylek) című novelláját. Másnap 11 órakor történt az emléktábla leleplezése. Elhangzott a magyar és csehszlovák Himnusz és a két állam zászlói lengtek a város utcáin. Az ünnepség 14 órakor fejeződött be a Népkertben, ahol ismét megemlékeztek Radnóti Miklósról. Az eseményről tudósító lapokban a cseh irodalomkritikusok Radnóti Miklós költészetét Jiíí Wolker48 és Garcia Lorca költészete mellé helyezték. Az iskola évkönyvén és a helyi Vltava rádión kívül 23 belföldi és külföldi újság örökítette meg ezeket a feledhetetlen pillanatokat. 47 1972-ben volt 120 éve, hogy megalapították Közép-Európa egyik legelső szövőiskoláját. Ugyanekkor volt 25 éves a libereci textilipari középiskola. 48 Jirí Wolker (1900-1924) cseh költő, író és újságíró. 52