Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Szabó Gábor: "Metafizikai harisnya" - az "én" öltözéke Petri György lírájában
Szabó Gábor „Metafizikai harisnya" - az „én" öltözéke Petri György lírájában Az, hogy Petri alapvetően olyan költészetet művelt, amely a „látás", a „tekintet" szerteágazó metaforahálóján keresztül intellektuális vizsgálódások terepeivé (is) tette verseit, többek közt Radnóti Sándor1 vagy Forgách András2 tanulmányai óta nemigen szorul további bizonyításra. Talán kellő mértékben felderítetlen réteg azonban az életműben a racionális megismerés és a testi lét zsigeri késztetéseit rögzítő metaforák viszonyának, és e viszonyokat alakító erők mozgásának szemügyre vétele. Ennek feltérképezését egy kissé távolabbról érdemes kezdeni, mégpedig a versek térkategóriáinak jellemzésétől jutva el az így kijelölt poétikai színpad terén játszódó szubjektivációs jelenetek értelmezéséig. Előrebocsátva tehát gondolatmenetem egynémely következtetéseit, a továbbiakban a térképzés és az énképzés párhuzamosan működő verstechnikáiról lesz szó. Petri költészete tudvalévőleg felforgatta a honi lírahagyomány esztétikai normáit, nyelvtanát, retorikáját és új szereplehetőséget dolgozott ki a szerzői szubjektumot megképező poétikai klisék lerombolásával. A versnyelvét szabdaló hiányok, törések, „anyaghibák" kompozíciós elvként történő szövegbe emelése, az alkotófolyamat uralt műveletként való tematizálása, a versekbe épített önrevíziós kódok nyelvkritikai aknái, a homogén líranyelv heterogén dialektusokra tördelése - hogy csak néhány ismert eljárást említsünk a Petri költészetét jellemző poétikai fogások közül - a hazai lírahagyományba történő barbár betörésként értékelődött annak idején - a barbár kifejezésnek abban az etimológiai értelmében, hogy tudniillik Petri versei nem, vagy csak (szándékoltan) dadogva beszélik a többségi hagyomány által szentesített norma hivatalos nyelvét. A határok megsértése, átrendezése nyomán kialakuló költői magatartás olyan mesterien építette magába a tradicionális lírai beszédet depoetizáló provokatív kódokat, hogy Petri költészete a magas kultúra reprezentánsaként is meg tudta őrizni felforgató erejét, kívülálló szerepét, s így a normativitás és a normaszegés határszéleiből kialakult peremvidéken, valamiféle költői nomádlét marginalitásában pozícionálta magát. „Már leszakadt a verses tradícióról, de még nem függetlenedett tőle" - fogalmazott ezzel kapcsolatban egyik kritikusa a Petri-líra konvenciókhoz való ambivalens - egyszerre taga- dólagos és megtartó - viszonyát értelmezve.3 1 Radnóti Sándor: El nem fordult tekintet. In: Mi az, hogy beszélgetés ? Magvető Könyvkiadó, Bp. 1988. 2 Forgách András: Petri György, a szemlélődő költő. In: Jelenkor, 1989/10. 3 Szigeti Csaba: De dignitate amoris: Petri György „szerelmi költészetéről”. In: Jelenkor, 1992/6., 566. 53
