Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Tóth Csilla: A szöveg mint tárgy: Vizualitás, narráció és társadalmi reprezentáció Márai Sándor Bolhapiac című kötetében 1934, 2009

lomnak, és minden fogalomnak megfeleltethető egy képzet (Moscovici, 2002: 227.). A szociális reprezentációk fragmentumai lehetnek szavak, képek, képze­tek, ideák, leírások. Ezek a képek azonban - megmaradva a Bolhapiac kontextu­sában - Dürkheim felfogásával ellentétben nem az egyéntől függetlenül létez­nek. A szociális reprezentáció az egyéni tudat aktivitásához kötődik, de nem belső, mentális folyamat, nem is külső, nyilvános, hanem a kettő sajátos viszonya. A Bolhapiac panoptikumának elbeszélőjét éppen ez az összefüggés foglalkoztatja. A Bolhapiac gyakori motívumai a különböző vizuális művészetek és a város kínálta látványok és látványosságok, így például a fényképezés (Éhség, Víz és föld, Ronda nő kalapban), a színház, a festmény (Szerelmesek, Víz és föld), a panoptikum (Az Ember, Vidali módszere) és a kirakat (Kirakat): a kulturálisan adott, kollektív minták jelképei, a szociális reprezentáció fragmentumai. Ezek sok esetben tökéletesen megvalósulnak, s a novella témája éppen a figura és a kép közötti megfelelés, mint például a Szerelmesek című novella esetében („A primi­tívek képein ülnek a szerelmesek ilyen bódult hűdésesen, ferde nyakkal, egymás kezét fogva, halottfehéren"20), de ennek ellentéte is lényeges. A Ronda nő kalapban című novella a látvány és az értelmezéséhez szükséges társadalmi sztereotípiák inkongruenciája kerül előtérbe: „Elképzeltem mint fiatalasszonyt, egy órával az esküvő után, a fotográfusnál, mirtuszkoszorúval a homlokán, amint az ura vállára hajtja a fejét. Elképzeltem családi körben, vacsora után, amikor horgol vagy mesél gyermekeinek. Eázasan illesztgettem rá az élet matri­cáit, de egyik sem illett. "21 Különösen érdekes a Kirakat című rajz. Szalkay ötlete, a haszontalan tárgya­kat árusító bolt és annak kirakata tulajdonképpen egy dadaista montázskép, de nem egyszerű polgárpukkasztás, hanem lázadás a performált képek uralma ellen: „A kirakat közepén egy szépen megmosott kődarabot kínáltunk fel... Külön üvegtartály kínálta a »gyermekjátszóhomok«-ot, tízdekás csomagolásban... Fekete ónixalapon öt deka kanári-exkrementum húzódott meg, melynek árát Szalkay, véleményem szerint, az általános kereseti viszonyokhoz és a kereslethez képest kissé magasra tartotta. Külön keretben kínálko­zott eladásra Pierre Benoit egyik legrosszabb regényének 165. lapja, kitépve, szamárfülesen és üveg alatt. "22 A novella végén itt is megjelenik az értékelés aktusa: Szalkay lázadását a társadalom megtorolja, végül elviszik a rendőrök, ami folytatva a panoptikummal vont párhuzamot, megfeleltethető a Plasztikon útmutatójában a bűnözők figuráihoz fűzött narráció utolsó elemének, a büntetés leírásának. A társadalmi reprezentáció és a panoptikum azonossága azonban nemcsak egysze­rűen a bámészkodás színterének áthelyezéséből fakad. A panoptikum, a Plasztikon és a Bolhapiac közös szerkesztési elve azonos a modem társadalom viszonyainak jelleg­zetességével. A panoptikum és a modernizálódó társadalom rendezőelve egyaránt a hierarchikus viszonyokat felváltó parataxus és a metonimikusság. A legkülönbözőbb alakok láthatók egymás mellett a kötetben. Ennek megfelelően a novellák leggyakoribb színhelye a vasúti kupé, ahol a mellérendeltség tapasztalhatóan érvényesül (Zsaroló, Az utazás, Ronda nő kalapban, Feri). Az Ember című tárcában a panoptikum a demok­ratikus egyenlőségelv szélsőséges megvalósulásaként jelenik meg: „az első részben az embert már fejlettebb állapotában mutogatták, mint hadvezért, neves politikust, hasfelmetszőt 20 I. m. 103. 21 I.m. 32. 22 I. m. 76-77. 100

Next

/
Thumbnails
Contents