Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Darvasi Ferenc: Színész kettő

lányt is ekkor ismertem meg. Egyikük törékeny, nádszálvékony, minden mozdulata méltóságról árulkodik; a másik laza, örök vidám, göndör, klasszikus szépség. Utolérhetetlen páros. Hívták a csapatot Zsámbékra, Gyulára, néha külföldre is, mondhatom, nagy sikereket arattunk. Persze, rá lehet vágni, hogy év közben mellőzött színészek gyülekezete, és nyári színház. Az álom a saját, közös társulat volt. Alom is maradt, pénz híján.

Ha nincs Ficsur, Schürzinger és Leonce szerepe, nem kerülök közelebb a szakmámhoz. Amíg csupán a társulatban léteztem, nem tudtam, hol a helyem, mit és miért teszek a színpadon. Mitől megy jól ugyanaz az előadás, ami tegnap még csapnivalóan működött? Mert összejön a páratartalom és a vércukorszint különös egysége? Főként az gyötört, mi a célunk az egész cirkusszal. Mármint a színházcsinálással. Meg sem mertem kérdezni a többieket, biztos, hangos röhögés lett volna a válasz.

Ha tehettem, elmentem más helyekre. Láttam, hatékonyabban is lehet színházat csinálni. Lali jó barátom volt. Megnéztem Trepljovtól kezdve Raszkolnyikovon át Hamletig. Ezekről én álmodni sem mertem. Zseniálisan dolgozott, rögeszmésen, pontosan. A Woyzecket már visszaadta, gyűlölni, gyilkolni, mint egy gép, sok lenne most az nekem. Leültünk vele néhányszor a büfében. Szívesen hallgattam. A színjáték célja most és eleitől fogva az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek, nekem ebben hinni kell és hiszek is, teljesen előttem van, ahogy átszellemült arccal mondja egy tejeskávé mellett. A kételyeimet nem mertem előadni neki. Ahhoz túlságosan tiszteltem. Hogy' jön ahhoz egy Horatio, hogy ő elemezze a világot Hamlet helyett? Inkább csendben maradtam.

Négy év alatt rendesen elhasználódtam, és klisékből gyúrtam össze, bárkit játszottam. Ezt nevezik kisebb ellenállásnak. És nagyobb kudarcnak. A kőszínházi közönség kedveli, ha sztereotípiákat, könnyen felismerhető sablonokat lát viszont. A színészet halálát. Havi minimum huszonöt este színpadon voltam, ez sem segítette az elmélyülést. Mintha futószalag mellett melóztam volna.

Nem tagadom, kiborultam az utolsó szezon végére. Szerettem volna legalább egyszer az életben megmutatni magam egy jelentős szerepben. Tragédiában avagy bohózatban, egyre megy. Adjanak egy esélyt. Hónapok óta terveztem, hogy beszélek az igazgatóval. Ha őszinte akarok lenni: azzal keltem, azzal feküdtem, hogy most már bekopogok hozzá. Persze nem tettem meg, halasztgattam, ameddig lehetett.

Aztán jött a szezonzáró buli, folyt egy kis alkohol, felbátorodtam. Félrehívtam, leültünk, elmondtam. Az a te szerencsétlenséged, Palika, hogy belőled már van egy. Nem értettem, mire gondol. Nem akartam érteni. Hogyhogy? Nézzél csak a tükörbe! Ugyanaz a kópé arc, mint Lacikáé! Mihez kezdjek veled ilyen ábrázattal? Laci megoldja a komikus karaktereket. És beláthatod, ezzel a fizimiskával mégsem lehetsz vezető színész.

Ekkor kellett volna gyorsan beverni neki egyet. De nem, én csendben, meg- adóan tűrtem. Még jó pofát is vágtam hozzá, mintha teljesen természetes lenne, amit mond. Szégyen fogott el a gondolatra, hogy megalázkodtam, majdhogynem könyörögtem neki. Eljött a vég, úgy éreztem. Az én javaslatomra, de közös megegyezéssel bontottunk szerződést. Senki nem marasztalt, evidens.

35