Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Darvasi Ferenc: Színész kettő

Bori és Hermina hívtak, amíg nem tudom, mihez kezdek, álljak be hozzájuk a pultba. Besegítettek egy szabadtéri sörözőben, ami májustól szeptemberig üzemelt. Szuper társaság vitte, egyetemisták, szépek, mosolygósak. Persze, hogy örömmel mentem. A lemezjátszóról megállás nélkül Manu Chao szólt, emlékszem. Ha úgy alakult, hajnal négyig, ötig is maradtunk. A forgalomra nem lehetett panasz.

És itt figyelt be az alkohol. Minden este ittunk. Eleinte keveset, aztán egyre többet. Legalábbis én, a lányok meg bírták állni, hogy ne töltsenek rá. Hamar én lettem a társaság középpontja. Sztoriztam, véget nem értek az anekdoták. Szerettek. Igazság szerint igyekeztem én lejönni az italról, de nem sikerült. Kívántam azt a fránya sört. És bármit, ami akadt. Egy kocsmában mindig van kivel koccintani. A végén már egyfolytában ittam. A kis büdös féldekással indítottam a napot.

Eltelt így egy év. Ősztől egy kibelezett belvárosi bérházban folytattuk, majd tavasztól újra a Szigeten. Megtetszett ez a szabad élet. Vagy nem tudtam jobbat kitalálni? Lehet. Csapolom egyszer a sört. Mit látok, ki áll előttem? A direktor úr, napszemüvegben, aranylánccal a nyakában. Az arcán a régi gúnyos mosoly. Kivárja a sort, közvetlen a pultnál, előttem kezdi a műsort. Kiittad magad a színházakból, mi? De legalább valamiben többre vitted! Itt az összes vendég figyel rád! Boriék azt mondták, csak ugratott. Nem érdekel. Engem aztán ne ugrasson, éppen ez az ember ne. Reflexből megütöttem. És utána többször is. Leköptem. Csak tovább, csak tovább, gúnyolódott. A földön feküdt, én még akkor is rugdostam, míg el nem rángattak onnan.

36