Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - Buda Ferenc: Derű – ború (Tűnődések fehérről, feketéről III.)

esetében - kétségtelenül rokoníthatók egymással. De ha már a törökség körében vizsgálódunk, szerintem célszerűbb s eredményesebb volna, mondjuk, az egykori Magna Hungária mai területén élő baskírokat tüzetesebben szemügyre venni. Etnogenézisük, anyagi és szellemi kultúrájuk terén sokkalta több egyező vonásra találhatnánk a mienkkel, mint az egyébként sokféle tehetséggel megáldott, életrevaló és - sajnos - roppantul hányatott sorsú ujgurokéban. (Nem mintha a baskírok sorsa olyannyira rózsás lenne.) Hogy nem ellenük - mármint az ujgu- rok ellen - beszélek, hadd jelezzem azzal: jó ideje foglalkoztat népköltészetük, s hogy a műfordítás során ne szoruljak külső segítségre, nyelvüket is iparkodtam e munkához szükséges fokon elsajátítani. Tanúsíthatom: a magyar beszédet - ellentétben némely áltudós magabiztos kijelentéseivel - nem értik, ám a nyelvüket ért számos idegen hatás (arab és perzsa szavak sokasága, a magánhangzó-harmónia megbomlása stb.) folytán törökül vagy kazakul, kirgizül is eléggé bajos velük gördülékenyen társalogni (hacsak nem beszélik az említett nyelvek valamelyikét). No de nem óhajtom e sorok olvasóit nyelvészeti fejtegetésekkel untatni. Inkább valami olyat adnék itt közre az ujguroktól, ami nyelvi, műveltségi, genetikai egyezésektől és különbözőségektől függetlenül hozzánk szól mindnyájunkhoz: emberekhez - emberül.

Következzék hát a favágóról s a medvéről szóló ujgur népmese:

Élt a hajdani időben egy favágó. Annak a favágónak nem volt egyetlen málhás jószága sem. így aztán maga hozogatta s adogatta el a tűzifát az erdőből.

A tűzifa eladásán keresett pénzéből arra sem futotta, hogy a gyomrát telirakja, minden napja félig éhen, félig jóllakottan múlott el.

Egy nap az erdőben tűzifa-szedegetés közben váratlanul egy medve bukkant föl előtte. A favágó hirtelenjében azt sem tudta, mitévő legyen. A medve pedig megszólalt emberi nyelven:- Régóta élek itt ebben az erdőben. Tudom, hogy te hosszú ideje hordogatod ebből az erdőből a fát, de itt jó tüzelőre találni nem bírsz. Időd nagy részét emiatt a tűzifa keresgélésére vesztegeted, s a bazárba napjában egyszer alig jutsz el a tüzelővel. Gyere, legyünk mi ketten barátok: én a kezed alá készítem a fát, neked csak el kell hordanod a bazárba s eladnod - mondta.

Attól a naptól fogva a favágó napjában kétszer-háromszor is elvitte s eladta a bazárban azt a fát, amit medve barátja a keze alá készített. Kevés nap elteltével egyszamaras ember vált belőle. Viseltes ruháját is újra cserélte. Valahányszor tűzifáért indult, medve barátjának is vitt valami harapnivalót. így aztán ketten igazi jó barátok lettek.

Egy napon a medve a favágót meghívta a maga hajlékába. A favágó a meghívásnak eleget tévén be is ment a medve barlangjába, a medve pedig bőségesen megvendégelte őt. Közben a nap már estére hajlott, s a favágó készült volna hazafelé. Ajánlotta a medve, hogy - úgymond - éjszakázzon nála. A favágó semmiképp nem hajlott a dologra, ám ebbe meg a medve nem nyugodott bele, csak tartóztatta.- Nem - mondta ki végül a favágó -, én itt meg nem hálok! Te egy állat vagy, büdös a tested, hogyan éjszakázhatnám veled egy fedél alatt?

38