Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Győri László: A falu hangjai; A rossz liszt; Tátorján (versek)
aki úgy él már, egyes-egyedül, testvére, anyja, mindenki halott. Biccenve él, a lelke, mint a bolt, mely nyitás előtt lakattal borong. Hallom őket tisztán, mint a jel, ha már mindentől elrugaszkodott, s találgatom, ki megy az úton el, mi az a hallatlan nagy dolog, amelyet éppen elvégezni kell tovább létezni csupán ennyivel. Mind hallom őket, minden ízemig a vén rönkön, az asszonyt is, ahogy öklendezte a jajgatásait. A villanydróton csüggve hallgatott a dermesztő csend. Azt a durva kínt most is hallom, amint nyúlt a drót, s levágtuk róla azt a meghatót. Hallom őket, az Összes hangjait hallom, habár csak egy-egy részletet, egyetlenegy hányadot jószerint, mert a teljes egészen téveteg. Dehogy sejtik, hogy rejtőzöm megint, s hallom őket ezen a szétesett rönkön, akár egy odvas égi test. A rossz liszt Ó, te rossz rétesliszt, így pörölt, rosszabb vagy, egyre rosszabb, hiába teszek meg annyi kört, nem nyúlsz ki, átkozott vagy! Rosszabb vagy te a tavalyinál, rosszabb vagy, egyre rosszabb. És ez így halad mióta már, te liszt alja, gonosz lap! Mit vétettem, mondd meg, istenem, te szertelen, szeles? Meggyúrtalak most is rendesen, s te rám hoztad a pestist.
