Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Dobás Kata: Arany unalom (Az unalom költői hagyományának továbbélése Lövétei Lázár László költészetében)
egy versnyelv megteremtési vágyának jelzése már önmagában eredményezhet egy sajátnak tekintett nyelvet. Az unalom - mint láthattuk - Lövétei költészetében nem egyenértékű az unatkozás állapotának körüljárásával, ennél ugyanis jóval összetettebb jelenségről van szó, s ennek leszűkítése a kortárs költő verseit egy igen keskeny értelmezési mezsgyére terelné, aminek már csak a megidézett költői textusok sokszínűsége is ellentmondani látszik. Lövéteinél az unalom körülírása sokrétű, ugyanakkor rendkívül nagyszabású - hiszen az irodalmi hagyomány tetemes részét aktiválja - poétikai szervezőerő. Mint láthattuk, ez nem feltétlenül jelenti a „tematikailag" összekapcsolhatónak vélt szövegrészek együtt szerepeltetését, sőt kifejezetten arra történik Lövéteinél kísérlet, hogy az átvett szövegrészieteket megpróbálja eredeti helyüktől eltérő környezetben megjelentetni, igy próbálván megteremteni a saját, de alapvetően folytonosságra épülő, vagy erre a folytonosságra vágyó versbeszédet, ami nem mentes némi belső feszültségtől sem. Ez utóbbi rendkívül összetett módozatra utal Lövétei költészetében: az unalom poétikai szervezőerejére épít éppen e hiány jelzésével, amikor a romantikához, ezen belül is elsősorban az Arany János által képviselt versbeszédhez köthető hagyományhoz közelít, míg ezzel összefüggően és párhuzamosan - Kosztolányi költészetéből és értekező prózájából is kibontakozó - nyelvszemlélete a nyelv kényszerítő ereje miatt „csupán" egy önreflexív, de alapvetően megváltoztathatatlan vélekedést szorgalmaz. Az unalom többszintű megjelenítése tehát sok szempontból is előremutató lehet, hiszen a megidézett költők versei révén aktiválni tud számos jellegzetességet: az unalmat összekapcsolja az ihlettel, a semmittevéssel, s így a költői munkával: a nyelvvel, a feloldozással és a bajjal, az újabb versekben pedig egyfajta látszólagos produktív aspektusként párbeszéddé bomlasztja az eclogák formai ismérveinek segítségével. Felhasznált irodalom Arany János Összes művei I. Kisebb költemények, s. a. r. Voinovich Géza, Bp., Akadémiai, 1951. Kosztolányi Dezső Összes versei L, s. a. r. Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1984. Lövétei Lázár László: Arkádia-féle. Válogatott és új versek. Budapest-Kolozsvár, Ráció Kiadó-Erdélyi Híradó Kiadó-Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, 2009. Lövétei Lázár László: Ecloga-féle. Bárka 2010/2. Lövétei Lázár László: Két szék között. Budapest, Kalligram, 2005. Lövétei Lázár László: Távolságtartás. Csíkszereda, Pro-Print, 2000. Lövétei Lázár László: A névadás öröme. Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 1997 Babits Mihály: A férfi Vörösmarty 8. Nyugat, 1911/24. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00094/02987.htm Tamás Dénes: A Semmi megköltése. Korunk, 2005/12. Fried István: „...amennyi szó szerint is benne van...". (Lövétei Lázár László „pályafordulata"). Forrás, 2005/12. Sturm László: Az unatkozás körkörössége. In Pályatükrök. Húsz portré fiatal alkotókról. Szerk. Ekler Andrea, Erős Kinga, Bp., A Magyar írószövetség Arany János Alapítványa - Kortárs Kiadó, 2009, 97-103. Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső. Pozsony. Kalligram, 2010. Tőzsér Árpád: Keserű semmittevés mint metafora. Holmi 2007/10. Demeter Zsuzsa: Székelyloktól Szahalinig - Interjú Lövétei Lázár László költővel. Helikon (Kolozsvár) 2008/21. Balázs Imre József: Hozzáférhető történet. Irodalmi Jelen, 2005/8. Bedecs László: Hármas kórterem. Új Könyvpiac, 2005/9. Bedecs László: Nyelvek a végtelenhez. Tanulmányok, kritikák a kortárs magyar költészetről. Bp., Napkút, 2009. Láng Zsolt, Lövétei Lázár László: Két szék között. Élet és Irodalom, 2006/2. 12
