Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Dobás Kata: Arany unalom (Az unalom költői hagyományának továbbélése Lövétei Lázár László költészetében)
A Kisssmagyar zsoltár - szintén Arany-mottót alkalmazó - sorai pedig már a baj és a feloldozás megjelenítését a szép, igaz és jó szavakkal érzékeltetik, amelyek nyelvszemlélet szempontjából elsősorban a romantikából eredeztethető felfogáshoz köthetők, az ironizáló hangnem használatával pedig már a késő modem poétikák felé történő erőteljes elmozdulás is érzékelhető: „Te vezettél ide, Uram, ez igaz. / S tényleg jó itt, meg minden. Vagy mégsem az? // Mondom, jó és szép, de... tudta a fene, / hogy ilyen sok izgalom is jár vele".21 Lövétei elsősorban Arany kései verseihez kapcsolódik, ezek közül is elsősorban az 1877- ben írottakhoz, melyekben éppen az „izgalom" elkerülésének igénye kerül elő közös jellemzőként.22 Aranynál ez természetesen összefonódik a betegség és az öregség attribútumaival, amit a lírai én ott is egyfajta határhelyzetként értékel - szemléletes példája ennek a három évvel később született vers, a Melyik talál?, melyben a (másvilágra) indulni kívánó lírai én összekapcsolódik az Aranyról készült fényképpel23 -, s Lövéteinél is ez a beazonosíthatatlan határpont lesz az unalom és az izgalom ellentétpárral kihangsúlyozva. A határhelyzet folyamatos szerepeltetése tehát egy másik szinten is értelmezhető: a vágyott unalom már nem érvényesülhet a maga teremtő erejével, sőt, az is kérdésessé válik, hogy bír-e egyáltalán ilyen erővel, s ha nem bír, akkor miért jelentkezik mégis egyfajta vágyott állapotként. A világtól való elvonulás mint az ezekre válaszoló lehetséges költői magatartás, azaz a lírai én esetében a költészettől való elszakadás egyik lehetséges párbeszédét az Ötödik ecloga példázza, amely az olvasónak tanulsággal kellene, hogy szolgáljon, hiszen a költemény alcíme tanmese, s talán nem meglepő, hogy az egyértelműsített konklúzió ezúttal (is) elmarad: „VADŐR Nézd, ahogy egy szóért beleolvas a könyvbe az ember, / úgy én is »beleéltem« öt évig minden izébe, / s úgy megutáltam az emberiséget, mint a puliszkát... / Ott kibiceltem a városi ködben megzavarodva / mindenféle szemétséghez, s mindez mire volt jó? [...] Úgyhogy pénzzé tettem mindenemet, s idejöttem, harmincnégy esztendeje élek az erdei lakban. [...] S hogyha csak éntőlem függ, hát akkor kifeszülhet / Isten fényes művének koronája, az ember... [...] KÖLTŐ Mondd csak, nem csúfoltak még próféta-jelöltnek? VADŐR Eh! Ne akarjunk errefelé megváltani senkit: / »megsérülhet« a törzse a fának visszanyeséskor... "24 Azaz az Arany Jánosnál megjelenő „mi haszna?" kérdésre végül Lövéteinél sincs válasz (megváltás), illetve a válasz inkább a kérdés értelmetlenségében keresendő; az ironikus kérdésfelvetés a Költő részéről azonban már arra is utal, hogy a - válaszok nélküli - létformát a világ nem tekinti autentikus létmódnak. Az unalomnak egyébként Lövéteinél megtalálható egy mellékhajtásként értelmezendő, a versből kifelé mutató, igen nyitottnak tűnő aspektusa, vagyis az olvasói pozíció explicit bevonása: az unalmas vers elkerülésének vágya. A Kitérő és kanyar vissza címet viselő költemény a befogadó részéről várható, vádként értelmezett jelzés tulajdonképpen a másik oldal felől érkező értelmezésre adott válaszként is felfogható: „(Hogy semmiképp ne érjen a vád: unalmas verset írtam.)"25 21 Uo., 96. 22 „»Hát csak írni, mindig írni / A manó se tudja, mit? / Nosza, már a közönség is / Lásson egyszer valamit!« II Nem akarok több izgalmat: / Mert - betegnek - izgalom, / Ha olvassák itt is, ott is, / S bírálgatják új dalom. [...]" (Hagyaték, 1877. december 11.) AJÖMI., 381. 23 „Hogy melyik arcképem választom rajzai közzűl? / Fényképíró úr! a botost és kalapost. / Mint maradó vendég űl s áll a többi nyugodtan, / Menni csak egy készül: útja van: ez leszek én!" (Melyik talál?, 1880. március 30.) AJÖM I., 392. 24 Lövétei, i. m., 114. 25 Uo., 38. 10
