Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - Dobás Kata: Arany unalom (Az unalom költői hagyományának továbbélése Lövétei Lázár László költészetében)

szatirikus hangvételét érdemes górcső alá venni, hanem annak a mozzanatnak is figyelmet kell szentelni, amely a vers megszületését egy, az unalomhoz köthető pillanathoz, vagy éppen hosszabb időintervallumhoz kapcsolja. A hazafias költészet és valódi cselekvések szempontjából ugyanis a rémnek látszó megszemélyesített unalom a versszöveg alapján másfajta művek létrehozására is alkalmas; olyan könyvekére, amelyek a téli imalom szülöttei. Ez az unalom-értelmezés részben a semmittevés szinonimájaként értendő annak ellenére, hogy a költemények megalkotása mintha némi mentséget kapna - nem meglepő módon, hiszen mindeközben a lírai én is versel. Lövéteinél a 19. századi költőelőd a Hol volt, hol nem címet viselő szövegében kap helyet idézőjellel jelzett intertextus révén, s talán az sem mellékes, hogy a költői én „nagy kedvenceként" jelenik meg: „s törölhetem a nagy kedvencemet, / a »Setét eszmék borítják eszem ...«-et/ mert hátha jobb lesz - legalábbis részben... "8 A [Setét eszmék borítják...] címet viselő Vörösmarty-vers már arról az állapotról ír, amikor az előtte sokat méltatott tett nem alkalmas többé semmilyen hazafiasnak vélt érték létrehozására, s elsőre talán úgy tűnik, Lövétei ehhez a gondolati ciklushoz kapcsolódik inkább a megidézett korpuszból. Amennyiben elfogadjuk Fried István idevágó gondolatait, s az idézett részt valóban a költészettörténeti olvasás és a rokonítható hangzatok keresésének egy típusaként fogjuk fel,9 akkor arra a belátásra kell jutnunk, hogy az „eredeti" hely valóban kevéssé párosítható a jelzett Lövétei-verssel, s inkább funkcionalitásában és sajáttá alakításában keresendő a többszínű értelem. A tett halálának és értelmetlenségének gondolatköre azonban jellegzetesség Lövéteinél, s erre számos más példát lehetne hozni.10 Ez az „áttolás" egyébiránt szintén jellemző szövegszervező eljárás, amelyben a jelölt vagy szétírt idézetek eredetijének visszakeresése és párosítása nem vezet koherens értelmezéshez, míg jól látható, hogy más költemények esetében az intertextus akár illeszkedhetne is a szövegbe - már csak ezen jelenség miatt is értelmetlen lenne a téma alapján csoportosítani Lövétei költészetét. Tehát vizsgált kérdéskörünkhöz visszatérve: Lövétei csupán egyetlen mozzanatot vesz át Vörösmartytól, az unalomnak a versek megszületésében szerepet játszó mozzanatát.

Amennyiben a Lövétei-költeményekben felbukkanó Mónit például nem a szerelem vagy a szerető alakjának tartjuk, hanem az irodalom allegóriájának, amely szintén meghódításra vár, akkor A meggyőzés határai című szöveg nem csupán az irodalomnak a lírai én által hozzáférhető részleteit sejteti, hanem az - egyébként ki nem mondott - unalomnak és semmittevésnek a költészet alakulásában vállalt szerepét is körbejárja: „Egy tűszúrásra ébredtem. / Móni ezt impulzusnak nevezte." Az alvás mint előzmény, s a tűszúrásszerű impulzus tulajdonképpen finom iróniája az ihlet felértékelt pillanatának, amely aztán a versénnek még további mágyarázatokkal is szolgál - „És magyarázta is, hogyan kell /

egyetlen Szent Ember című költeményben lehetne ilyet látni) lázas, szenvedélyes, kétségbeesett, Vörösmartyas nihilizmus ez, égő nihilizmus. Miután e lélek teljesen megérett erre, minden értékeknek rendkívül gyors és gyökeres átértékelése történik meg. Az eddigi ideálok és remények egymásután vetkőznek meztelenre. Láttuk már, hogyan tűnik ki a munka haszontalansága, az alkotás hazugsága, az élvezet tehetetlensége, a vágy elé- gülhetetlensége; a hatalom boldogsága csak a képzeletben áll, a tudás csak szavakból." Uo. http://epa.oszk. hu/00000/00022/00094/02987.htm

8 Lövétei Lázár László: Arkádia-féle. Válogatott és új versek. Budapest-Kolozsvár, Ráció Kiadó-Erdélyi Híradó Kiadó-Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, 2009, 69.

9 Vö. Fried, i. m., 56.

10 Vö. Levéltöredék: „Mondtak ezt is, azt is elegen, / hogy így kell, meg úgy kell, s hogyha akarom... / Nem kizárt, hogy egyszer végiggondolom..."; Két töredék: „Nincs semmi dolgom. / És nagyon unom, / hogy folyton ez van. Az Ahogy lehet... / Mi lesz ma reggel? Semmi. Nem tudom. / Nem gondolkoztam rajta eleget. // Ha őszinte vagyok, még nem találtam / itt semmi fontosat. Pedig lehet, / hogy az se jobb, amit még sose láttam." Lövétei, i. m., 73., 62.

7