Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Dobás Kata: Arany unalom (Az unalom költői hagyományának továbbélése Lövétei Lázár László költészetében)
Dobás Kata Arany unalom Az unalom költői hagyományának továbbélése Lövétei Lázár László költészetében „Az öreg úrnak van egy tamburája, S mikor az ihlet s unalom megszállja, Veszi a rozzant, kopogó eszközt S múlatja magát vele négy fala közt." (Arany János: Tamburás öreg úr)1 A19. századi magyar költészet ma már ritkán említett és még ritkábban elemzett ismérve az unalomból kibomló költői (ars) poetica. Az a romantikában gyökerező elképzelés, mely szerint a művészi megformálás, a költői fantázia teremtő ereje mindenek fölött áll, érdekes módon a magyar költészeti alkotások egy részében összekapcsolódik az unalom szövegszerű megjelenésével. Lövétei Lázár László számos versében - elhallgatva vagy kimondva - megtalálható ez a jelenség, s ebben nem csupán egy nagy ívű hagyomány továbbvitelét lehet felfedezni, de újszerű megvalósításokkal párosulva látványos költői nyelvvé alakulását is. Lövétei költészete már jó ideje megérett egy újabb elemző tanulmány megírására, már csak azért is, mert a 2009-es évben megjelent válogatott és új verseket tartalmazó Árkádia-féle című kötet az eddigi szövegek átrostálására és összegzésére enged következtetni. Kétségtelen, hogy Lövétei költészete számára a Két szék között 2005-ös kötete jelenti az egyik választóvonalat, de úgy vélem, hiba lenne figyelmen kívül hagyni a korábbi műveket az elemzés során. A sokak által érzékelt2 határpont a recepció szempontjából azért figyelemre méltó, mert a költeményeket szinte kivétel nélkül összefüggésbe hozzák az igen szerencsétlen elnevezésű - ugyanis nem bizonyos, hogy ez alapján lehetséges egy jól behatárolt korpusz megnevezése - halálversekkel, s efelől, illetve egyfajta halálközeli élmény felől olvassák a szövegeket. Ez a jobbára tematikusnak nevezhető csoportosítás - amit nyilvánvalóan és tagadhatatlanul egy a kötetre nagyon markáns jellegzetesség hozott létre - ugyanakkor rendre belesétál a saját maga által támasztott csapdába, hiszen a téma által szabályozott értelmezői körből képtelen kilépni, s ezért kevéssé tud fogékony lenni a versgyűjteményből kibontható többi szempontra. Ez alól Fried István és Tőzsér Árpád tanulmányai,3 valamint Dénes Tamás A Semmi megköltése címet viselő írása kivétel;4 az 1 Arany János Összes művei I. Kisebb költemények, s. a. r. Voinovich Géza, Bp., Akadémiai, 1951, 325. (1877. július 12.) [Továbbiakban: AJÖM I.] 2 Vö. Balázs Imre József: Hozzáférhető történet. Irodalmi Jelen, 2005. aug.; Bedecs László: Hármas kórterem. Új Könyvpiac 2005/9., valamint Bedecs László: Végső dolgok. In Nyelvek a végtelenhez. Tanulmányok, kritikák a kortárs magyar költészetről. Bp., Napkút, 2009,122-124.; Láng Zsolt, Lövétei Lázár László: Két szék között. Élet és Irodalom 2006/2. 3 Fried István: „...amennyi szó szerint is benne van..." (Lövétei Lázár László „pályafordulata"). Forrás, 2005. december, 50-65.; Tőzsér Árpád: Keserű semmittevés mint metafora. Holmi, 2007/10. 4 Tamás Dénes: A Semmi megköltése. Korunk 2005/12., 120-124. 5
