Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Szabó Gábor: Hamiscsőd és anyaghiba (Petri György hiánypoétikája)
Szabó Gábor Hamiscsőd és anyaghiba (Petri György hiánypoétikája) Az, hogy Petri lírája szorosan kapcsolódik az európai filozófiai tradíció bizonyos szálaihoz, és versei többségének nem csupán tárgya, de megszólalásmódjuk alapja is e hagyománnyal szembenéző nyelvi, poétikai küzdelem, nos, ez a felismerés a Petriről szóló értekezések talán legegyértelműbbként kezelt megállapításai közé tartozik. Az általánosnak tekinthető vélekedés szerint Petri filozófiai zarándokútja a marxizmus Nagy Elbeszéléséből való kiábrándulást követő elméleti másnaposság, majd a kijózanodás különböző stádiumain át vezető útként értelmezhető, amiképp poétikai megoldásai is e végtelenített búcsúzkodás elméleti gesztusaival párhuzamosan nyernek új és új nyelvi formát. Életművének mintázatába ezzel együtt a gondolkodástörténet számos olyan szála szövődik bele, amelyek egy része már első kötetétől kezdődően jelenlévőén alakítja a műveket. Nem csupán direkt teoretikus megnyilvánulások, hanem olyan esztétikai-stilisztikai megoldások révén, melyek bizonyos elméleti, világszemléleti elkötelezettségek nyelvi köntöseiként mutatkoznak meg és kapcsolnak vissza a filozófiai hagyomány egyes elemeihez. A következőkben azokat a hatásokat fogom szemügyre venni, amelyek bizonyos filozófiai tradíciók, megértési rendszerek felől íródnak bele Petri lírájába, erőteljesen hozzájárulva egy olyan költői technika megalkotásához, amelyet a Petri-versek egy jelentős halmazára érvényesnek látszó kifejezéssel a hiány poétikájaként próbálok bemutatni. Irodalom és filozófia kapcsolata már F. Schlegel szerint is csak függőségi viszonyban képzelhető el1, az esztétikai és ismeretelméleti kategóriák elkülöníthetőségét kétséggel kezelő de Man pedig egyenesen minden irodalom filozófiai meghatározottságáról beszél.2 Azt hiszem, Petri esetében ez a kapcsolat különösen látványosan mutatkozik meg abban, ahogy esztétika és filozófia egymást feltételezve hozza létre a költemények poétikai mozgásterét. A „hiány" megjelenítése egyszerre valósul meg az elhallgatás, a rámutatás, a törés, illetőleg a nyelvi reflexiók számos egyéb retorikai működésében, illetőleg a filozófiai vonatkozásokat gyakran explikáló tematikai szinten is. Ebben a hol feszült, hol tragikus, vagy éppen ironikus játékban a mondódás hogyanja és tárgya folyamatosan és kölcsönösen értelmezi egymást, minek következtében a vers állandó mozgásban marad - hogy ismét a schlegeli költészetfogalomhoz kanyarodjunk vissza. A Petri-líra általam érdekesnek gondolt filozófiai vonatkozásait illetően érdemes talán kiindulni Margócsy István egyik messzebbre vezető megállapításából, mely szerint Petri retorikáját olyan kettős látás jellemzi, amelyben szétválaszthatatlanul fonódik össze gyarló 1 A.W. és F. Schlegel: Athenáum-töredékek, in: uő: Válogatott esztétikai írások, Gondolat, Bp. 1980. 280. 2 P. de Man: A metafora ismeretelmélete, in: uő: Esztétikai ideológia, Janus/Osiris, Bp. 2000. 28. 77
