Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Rigó Géza: A bizalom eróziója és újjáépítésének szükségessége a 21. században

berendezéseit az értékeket a nyilasok és a németek, majd ami megmaradt, azt a szovjetek vitték el. A szovjet megszállás idején a szabad és irracionális rablás mindennapos gyakorlattá vált hónapokon keresztül. Százezrek menekültek el Magyarországról, a szomszédos országok magyarjai közül sokan ide menekültek, százezreket hurcoltak el a Szovjetunió munkatáboraiba, akik közül sokan ott vesztették az életüket. A front átvonulását követően a társadalmi hierarchia felsőbb rétegei az új berendezkedés ellenségeivé váltak. A cél ismét az lett, hogy elvegyék a társadalom átlagos viszonyainál jobban élők házát, földjét, ingóságait, üzemét, boltját, amit generációk alatt felhalmoztak, és a házába, a bútorai közé költözzenek a kommunista párt befolyásos tagjai és a rendszer megbízható támogatói. Ezért internáltak, bebörtönöztek, meghurcoltak, menekülésre kényszerítettek, kitelepítettek több százezer embert. A jómódú és szorgalmas svábokat kitelepítették, majd a nagybirtokosokat, a polgárságot, a módosabb parasztságot, a kulákokat, később a kevésbé módosakat is megfosztották földjeiktől, ingóságaiktól. Ez az időszak is óriási erkölcsi problémákat hozott magával, továbbra is munka és valós teljesítmény nélkül lehetett vagyonhoz, előnyhöz, pozícióhoz jutni, másokat pedig, gyakran minden ok nélkül, lehetett tönkretenni és megnyomorítani.34

Bibó István már 1945-ben leírta, hogy a 20. századi, gyakori rendszerváltások, a társadalom korábbi rendjének radikális átalakításai, az ellenfelekkel való leszámolások, a kifosztások és ellehetetlenítések milyen tragikus hatással vannak a magyar társadalomra. „Az a beállítás, mely nagyon is tudja, hogy a németek kitakarodása jelentős fordulat volt, de ezt a fordulatot egyszerűen besorolja a szabályos időközben ismétlődő politikai fordulatok közé, melyeknek az a szabályuk, hogy előbb bejelentik egy új világ kezdetét, azután az eddigi hatalmasokat börtönbe zárják, az eddigi üldözötteket hatalomra juttatják, főhivatalnoktól egészen a házmesterekig valamilyen formában mindenkit leigazoltatnak, s ennek eredményeképpen lehetőleg minél több embert kimozdítanak helyükből és egzisztenciájukból, hogy másokat juttassanak a helyükbe. (...) A hangsúly ennek megfelelően nem annyira a fordulat politikai tartalmán van, hanem sokkal inkább a politikai fordulatok közepette való egyéni eligazodni nem tudás vagy rossz helyezkedés különféle következményein, számonkérésen, új igazoláson, állásvesztésen, becsukáson, akasztáson. Ez az egész közérzés valóságos és jól megalapozott tapasztalatokon nyugszik, azokon a tapasztalatokon, melyeket az utóbbi évtizedekben teljességgel megromlott és lezüllött magyar közélet és magyar sajtó nyújt a szemlélőnek: a hatalmaskodásnak, a frázisoknak és közügy címén személyes ügyek intézésének az ismétlődő, közös látványán."35 A szomorú következtetés az, hogy a társadalom erkölcsi állapota tovább züllött ezen radikális rendszerváltások és a hozzájuk való alkalmazkodások során.

Az 1944-45 után kiépülő szocialista rendszer a bizalom elvesztésének időszaka volt hazánkban is. Fukuyama szerint „a szocializmus, már ahogy a Szovjetunióban és Kelet-Európábán »megvalósították«, egyik legszomorúbb következménye az ottani civil társadalomban végzett iszonyú pusztítás volt, ami a műkö34 Rigó (2008) 77-78. o.

35 Bibó (1994/a) 312-313. o.

183