Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Rigó Géza: A bizalom eróziója és újjáépítésének szükségessége a 21. században
Magyar Gazdaszövetség és 1898-ban a meglévő kereskedelmi hálózat konkurenciájaként a Hangya, a keresztény szövetkezeteket tömörítő országos szervezet. A falvakban a helyi társadalmat különféle informális rendezvények és alkalmak is összefogták. A nagyobb munkák, amelyeket elsősorban a rokonsággal, szomszédokkal, barátokkal, több család összefogásával végeztek, mint például az aratás, a kaszálás, a szénahordás, a kukoricatörés, az építkezés, a disznóvágás is, erősítették a társadalmi tőkét, mert a családok a viszonosság alapján segítették egymást. Hasonlóan fontosak voltak a nagyobb ünnepek és az ezekhez kapcsolódó események, amelyek szintén összefogták a helyi társadalmat (piacok, vásárok, bálák, lakodalmak, búcsúk, más egyházi ünnepek). Megállapíthatjuk, hogy már ebben a korszakban is a különféle szervezetek, pártok, egyesületek, gazdasági érdekképviseletek körében egyre erőteljesebb elkülönülés figyelhető meg a zsidó és a nem zsidó szervezetek között. Az egyre színesebbé váló civil szervezeti hátteret az első világháború, majd az ezt követő forradalom és a tanácsköztársaság (főként ez utóbbi) jórészt szétzilálta, és a már korábban meglévő társadalmi ellentéteket is elmélyítette a fehérterrorral együtt a modernebb polgári, „urbánus" és a tradicionális úri-rendies, „népi" társadalom tagjai között. Közben a lakosság elszegényedett, éhezett, az országot jórészt kifosztották és feldarabolták. Rövid időre, 133 napra a korábbi társadalmi rendet teljesen felforgatták, a nagybirtokosokat elüldözték, a gyártulajdonosokat és a tisztviselőket elzavarták és helyüket átvették a felfegyverzett proletárok. A fehérterrort követően, 1920-tól a Horthy-korszakban, megindult a gazdasági és politikai konszolidáció. A már korábban kialakult szociális feszültségeket csak részben tudták a földosztással, a gazdaság és a pénzügyi szféra stabilizálása után meginduló ipari fejlődéssel kompenzálni. A Monarchia korszakából áthúzódó szociális problémák mindvégig fennmaradtak és tovább éleződtek.28 Az értelmiség egyes csoportjai, főként a népi írók, szolidaritást vállalva a társadalom legkiszolgáltatottabb, legelesettebb csoportjaival, a cselédekkel és napszámosokkal igyekeztek a nagyarányú társadalmi egyenlőtlenség visszásságaira felhívni a közvélemény figyelmét.29 A két világháború között újjáépült és tovább fejlődött a korábban kialakult színes és sokoldalú civil szerveződések hálózata, taglétszámuk 1932-ben megközelítette a hárommillió főt. 1937-ben közel 18 ezer egyesület működött az országban, társaskörök, sportegyesületek, önsegélyező egyesületek, kulturális, művészeti, vallási, tudományos egyesületek és érdekképviseletek.30 A gazdasági gyarapodás mértéke, összehasonlítva a legfejlettebb nyugat-euró28 1930-31-ben a nagybirtokosok és nagypolgárok aránya a társadalom 0,6%-át tette ki, körükben az egy főre jutó éves jövedelem 17 800 pengő volt, a társadalom egy főre jutó átlagjövedelme 534 pengő, a mezőgazdasági cselédek jövedelme 205, míg a napszámosok jövedelme 183 pengő volt évente. Tehát a legfelsőbb társadalmi réteg éves jövedelme az átlagjövedelem 33-szorosa, míg a legszegényebbek jövedelmének 90-szerese volt. Romsics 193. o. 29 Nagyon érzékletesen mutatja be a szegények nyomorát és nehézségeit többek között Illyés Gyula: Puszták népe című szociográfiája és Sinka István: Fekete bojtár vallomásai című önéletírása is. 30 Szerencsés 16. o. 181
