Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Jövőkép vázlatok a Duna–Tisza közéről
Csatári Bálint Jövőkép vázlatok a Duna-Tisza közéről Érdekes feladatra kért a Forrás szerkesztősége. Arra, hogy kíséreljek meg geográfusként, területi kutatóként jövőkép-vázlatot írni a folyóirat „forrásvidéké- ről", a Duna-Tisza közéről. A feladat először igen könnyűnek, egyszerűnek tűnt. Az elmúlt két évtized alatt számos alföldi, megyei, kistérségi, sőt városi szintű - a jövő fejlesztését is megalapozni szándékoló - kutatást végeztünk. Szinte az egyedi tanyákig lehatolva próbáltunk számos adatot, információt összegyűjteni, folyamatokat elemezni, jövőképeket vázolni. Magamban először azt gondoltam, hogy nem lesz nehéz ezeket újra „összerakni" a Forrás számára. De a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Ha sorra veszem azokat az egyébként tudományos tekintetben ma is vállalható - sőt némelyik sikeresebbet tekintve akár még ma is érdekes és a jövő kutatói számára fontos kordokumentumként is szolgáló - tanulmányunkat, akkor azt kellett megállapítanom, hogy ezekből „összerakosgatva" bizony nem lehet a megkívánt írást elkészíteni. Mégpedig azért nem, mert a bennük foglalt egyébként akár ma is megalapozottnak tűnő, mintegy egy évtizede megalkotott jövőképek többsége nem, vagy csak nagyon mérsékelten valósult meg. Sőt térségünk, a Duna-Tisza köze és hazánk a rohamosan globalizálódó politikai és gazdasági világban - azon túl, hogy relatív elmaradottságunk a fejlett Európához képest folyamatosan növekszik - ma már egyáltalán nem rendelkezik „használható", koherensen felépített, több lehetséges változatot tartalmazó, s legfőképpen a helyi társadalom számára is hasznos(ítható) jövőképpel. Nagy bajnak tartom ezt, s ezért ebben az írásban inkább éppen erről ígérhetek egyfajta gondolati tapogatózást. Mindenféle, ezzel a jövőképalkotással kapcsolatos szerény tudásomat összeszedve próbálom megírni azt, ami pillanatnyilag nincs. „A múlt hantja, a jövő torlasza" Először Buda Ferenc valóban emblematikus verssora jutott eszembe. Sokan vallják, írják, hogy hazánk (legalább) Trianon óta nem számolt el őszintén és igazán a múltjával, s ennek következtében nem volt képes levonni a szükséges társadalmi tanulságokat a múlt hibáiból. Sőt! S miután kétségtelen tény, hogy az ún. rendszerváltozásnak sokkal több vesztese volt, mint nyertese, a megegyezés eddig mindig késett. Két évtized múltán sem tárjuk fel azokat a hibáinkat, 127
