Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Zságot András: Az utókornak
Most csak arra kell összpontosítanom, hogy írjak, hogy lássák, milyen bőszavú volt a magyar 2010-ben. szerdaszerda Nemcsak népem, de magam nagyságát is bizonyítom azzal, ha sokat írok egy nap alatt. csütörtökcsütörtök péntekpéntek szombatszombat Ne gyalázzuk a magyart, vannak nálamnál jobb fiai is. Ők két nap alatt megírnak öt ilyen művet, mint ez a mostani. Csak én vagyok erőtlen, minden életkedvemet kiszívta a napsugár és a téli zimankó, hétfőhétfő Van egy város Magyarországon, annak közelében jártam egyetemre, a városon mindig csak átutaztam, s nagyon boldog voltam odafelé, amikor erre a bizonyos településre értem, azt jelentette, hogy már nagyon kevés van hátra az útból. Visszafelé viszont fordult a helyzet, ha megpillantottam a település határát jelző táblát, elfogott a szomorúság, hogy még csak itt tartunk. Igen, az én életem gyakran az ellentétek játéka miatt diszharmonikus, ezt már egészen apró gyermekként megfigyeltem, el is panaszoltam a szüleimnek, de ők azzal bátorítottak, nagyapám is állandó kétségek közt hánykolódott, sosem bírt megnyugodni, aztán mégis megházasodott valahogy, és kilencvenöt évig élt, amit én kétkedve hallgattam. Nem azt hallgattam kétkedve, hogy kétségek közt hánykolódott a nagyapám, csak azt, hogy kilencvenöt évig élt. Most jött meg a kedvem az írásra, kár, hogy ez a nap is befejeződött, keddkedd Elmondhatatlanul kiemelkedő találmányom ez, hogy tudatom mindenkivel, egy nap mennyit írok, például a pszichológusok is vizsgálódhatnak. Már egy hete írom, most először nincs kedvem görnyedni a papiros felett, eddig szorgalmas voltam, ma nem. Nem tudom, mikor érek a végére, szerdaszerda Ezt bármikor befejezhetem, csak elegendő anyagot szeretnék szolgáltatni a kutatóknak. Az alkotáslélektant forradalmasítjuk. S ez csak a kezdet, lesznek majd olyan művek, melyek nem napi, de órai és perces bontásban segítenek a szépirodalmi produkciók befogadásában. A művészek leírják, szomjasak-e, éhesek-e, és ezekből is lehet majd következtetéseket levonni. Ki tudja, más hány órát ír egy nap, de ha mondjuk hatot, lehet, hogy például kétszer is elmegy vécére. Én is voltam az imént. Remélem olyan képeket is festenek majd példám nyomán, hogy lefotózzák még akkor, amikor nincs készen, többször is, új távlatok. 99