Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Bartha Eszter: "Ma mindenki magányos harcos" (Az emberi kapcsolatok változása a rendszerváltás óta Kelet-Németországban és Magyarországon)
A fentiekben megkíséreltem összefoglalni a közösségi talajra (illetve annak hiányára) épülő kapitalizmuskritika legfontosabb elemeit. A magyar és a német szocialista közösségélmény és a közösségi életnek a rendszerváltozás utáni felbomlása közötti párhuzam, amit a sok hasonló interjúrészlet igazol, véleményem szerint azt mutatja, hogy az egyénnek a közösségtől való elidegenedése az újkapitalizmus közös tapasztalata. Innen továbblépve megpróbáltam megmutatni, hogy az elidegenedés élménye nyomán mind a két minta munkásai körében megfogalmazódik egy antikapitalista kritika, mintha az emberek a társas együttélés kis csoportos tapasztalatától sokkal könnyebben jutnának el a nagyobb társadalmi struktúrákhoz, mint ami megmaradt a fejükben a kizsákmányolás absztrakt fogalmával operáló régi marxista ideológiából (ami lényegében nem tudott nagy hatást kiváltani).28 Elég szó esett már arról, hogy az interjúalanyok túlnyomó többsége azonnal rámutatott a két rendszer közötti különbségre, amikor a szocialista közösségek széteséséről beszélt: világosan felismerték, hogy az újkapitalizmust egy szélsőségesen individualista, közösségellenes logika mozgatja, ami alapvetően szemben áll a régi szocialista kollektívák működési elvével. Szeretném még egy lépéssel továbbvinni az érvelést a társadalomkritika irányába. Mind a magyar, mind a német interjúalanyok a két rendszer közötti fontos különbségként elmondták, hogy a régi egyenlőségre való törekvést felváltotta a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, illetve ennek a növekedésnek a kifejezett ösztönzése. Az erről vallott véleményeket vizsgáltam a gyári munkahierarchia, illetve a társadalmi osztályok szintjén. Az alábbiakban az első szintet igyekszem részletesen felvázolni. A termelés hierarchiájában vizsgálódva azt mondhatjuk, hogy művezetői szinten nem történt változás: az interjúalanyok nem számoltak be különösebb változásról a közvetlen főnök és a munkások viszonyában. A Zeisstól elkerült németek említettek ugyan undok és hatalmaskodó Wessi-főnököket, akik lenézték az Ossikat, de legalább ugyanennyi szó esett basáskodó Ossi-főnökökről is. Ahol valódi változásról beszélhetünk, az az üzemvezetői szinttől felfelé eső menedzserek, igazgatók osztálya: itt éles elkülönülésről beszéltek mind a magyarok, mind a németek az újkapitalizmusban. Erről az elkülönülésről a németek elsősorban a társadalmi érintkezés vonatkozásában számoltak be. Számukra - mintha csak a weberi definíciót követték volna - ebben mutatkozott meg a társadalmi rétegek elkülönülése: „ Hát a közvetlen főnökömet régóta ismerem, és nagyon jól kijövök vele. Amit magának akartam mondani, az inkább az, hogy régen egészen más volt a gyári légkör. Tudja, akkor volt olyan, hogy az üzemvezető ott ült a munkások mellett a menzán. Vagy a nemzetközi nőnapon, ott volt az összes nagyfőnök, együtt ünnepeltek a beosztottakkal. Szóval azt akarom mondani, hogy akkor az természetes volt, hogy az ember beszélget a főnökével. Ma ezen a felső szinten én senkit nem ismerek. Azt 28 Ha a munkások politikai és társadalmi tudatát vizsgáljuk, akkor mindenképpen nagyon fontos kérdés, hogyan gondolkoznak az olyan elvont fogalmakról, mint társadalom, osztály vagy kizsákmányolás. Ezért fontosnak tartom, hogy az interjúkban kimutatható a társas és társadalmi közötti szimbolikus kapcsolat, miközben a kizsákmányolás fogalma a tőkések és a munkások viszonyában a többség politikai gondolkodásában nem játszott kimutatható szerepet. Ehhez lásd Somlai Péter: Társas és társadalmi. Válogatott tanulmányok. Budapest, Napvilág Kiadó, 2008. 87
