Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Bartha Eszter: "Ma mindenki magányos harcos" (Az emberi kapcsolatok változása a rendszerváltás óta Kelet-Németországban és Magyarországon)

nem gondolkodnak előre, nem törődnek a jövővel, elvárják, hogy mások gondoskodjanak róluk. Noha a megszólalók (főleg azok, akiknek tartósan munkanélküli családtagjaik voltak) kritizálták ezt a felfogást, nyilvánvaló, hogy valójában mélyen benne volt a köztudatban, olyannyira, hogy a munkanélküliek többsége társadalmi kudarcként élte meg helyzetét.

Az emberek világosan megértették és kifejezték, hogy a közösségi embert nem értékeli az új társadalom; a „könyöklő társadalom" és a „magányos harcos" olyan gyakran felbukkanó mentális képe egyértelműen tükrözte a németek azon meggyőződését, hogy egy szélsőségesen egoista, a többiekkel szemben kíméletlen magatartást jutalmaz a legjobban a rendszer, miközben a perifériára szorítja azokat, akik az új, kiélezett versenyhelyzetben nem tudnak vagy nem akarnak harcolni magukért. Miközben a magyar munkások a többi társadalmi csoporttal szemben élték meg romlásként a helyzetüket, a németekhez hasonlóan kifejezték, hogy az újkapitalista rendszer nem egy közösségi logikával működik: „Az biztos, hogy akkor jobb volt az emberek közötti légkör. Régen volt olyan, hogy elmentünk együtt színházba a kollégákkal. Ezek már megszűntek, ilyen már nincs. Megmondják, hogy kilencvenhat embernek menni kell. Betegállományban voltam. Felhívtam a kollégát, azt mondja, te nem vagy benne, hogy te még maradtál. De akkor már kilencvenhat embernek menni kellett. Aztán eltelt egy bizonyos idő, még utána harmincötöt lapátra tettek. Aztán kitudódott, hogy ki az, akinek menni kell, már nem is figyeltek a kollégák se azokra, akikkel addig a legjobb viszonyban voltak. Már mint az idegen, úgy, mint aki csak belekeveredik a... Akkor már úgy voltak vele, hogy te már nem is ide tartozol. Pillanatok alatt megváltozik a légkör. Addig még biztosítva volt, senkinek nem volt az, hogy idegeskedjen, hogy holnap nem lesz munka. Jobban összetartott a jónép. Két-három ízben is voltam benn, de hát már láttam, hogy nem is úgy foglalkoznak az emberrel, pedig nagyon jó viszonyban voltunk. Már nem is úgy állnak a dologhoz. Már egy félelem volt bennük, hogy ő ott van, miért van ott, és ők azért kikapnak. Nem szabadott két embernek megállni és beszélgetni, mert ha ezt a főnök meglátja - egyfajta terror, karhatalom ez szinte. Tehát messziről látszott, hogy itt megváltozott az élet teljes mértékben." (Zsolt, 56)

A tanulmány elején említettem, hogy a kortárs szociológiai felmérések szerint Magyarországon a második gazdaság jelentősen lekötötte az emberek szabadidejét. Ez azonban nem feltétlenül jelentett individualizálódást, hiszen sok tevékenységet az emberek közösségben, családban végeztek. A második gazdaság lehetőségeinek beszűkülésével - főleg a falvakban - nemcsak a lakosok mellékkeresete csappant meg, de a közös munkára alapozott tevékenységek köre is beszűkült: „Hát énszerintem a falun most rosszabbul élnek, biztos, hogy rosszabbul. Ha akkor az ember érvényesülni akart, dolgozott, és ha én azt akartam, hogy nekem jövőre valami legyen, akkor nekem lett. Tehát ha mi azt mondtuk, hogy gyerekek, szedjük a málnát idén meg jövőre, az ekkora gyereknek volt kisvödör a kezében, az a kisvöd- röt szedte, és versenyben szedtük a málnát, és szedtünk egy Zsigulit egy nyáron. Akkor volt értelme. Nehogy azt higgye, hogy mi most gonosz szülők voltunk, hogy megszakadt a gyerek, mert mindegyik a maga erejéhez mérten, nem rosszalkodott addig, hanem csinálta és örömmel csinálta, mert tudta, hogy van egy cél. Most

77