Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Marosán György: Fenntartható-e a fogyasztói társadalom jövőképe? (A kocsi vagy a kutyi dilemmája)

javakból. Ugyanakkor sokkal kevésbé hajlandó elfogadni, hogy vállalnia kell a változás rá eső költségeit, és még kevésbé azt, hogy változtasson viselkedésén. Szeme előtt a meggazdagodás álma lebeg, és szeretné magát minél zavartalanabból átadni a fogyasztás örömeinek. De így van ezzel glóbuszunk legtöbb lakója is. Amikor tehát a kutatók arról „papolnak" neki: gondolj unokáidra és a Föld többi lakójára, hangosan egyetért. Halkan meg azt mondja magának: majd ha megőrültem, gondoljanak rájuk mások. így a kutatások egyaránt táplálhatják az optimizmust és a pesszimizmust. A jó hír: a Föld képes eltartani viszonylagos - „kelet-európai" - jómódban 10 milliárdnyi embert. A rossz hír: ennél többet nem, és ennyit is csak akkor, ha lakói alapvetően változtatnak eddig követett termelési, társadalmi és értékrendszerükön.

4. A fogyasztói társadalom posztmodern jövőképe

A viselkedés megváltozását előidéző második tendencia: a fogyasztás „boldogság-generáló" hatásának lecsökkenése. „Csak akkor tudjuk meg - írta Ruskin - hogy mi az elég, amikor túlléptük azon". Az emberiség fejlettebb társadalmai - a kutatások tanulsága szerint - túljutottak az elégen. A határt - szinte észrevétlenül - éppen a 2000. év során léptük át. A 21. században a globális „fogyasztási piramis" az emberiséget három kasztba - a 20 ezer $ felett (670 millió ember), a 20-4 ezer $ között (2 milliárd fő) és a 4 ezer $ alatt (4 milliárd fő) keresők csoportjába - osztja. Mindenki látja, hogyan élnek a csúcson, s mindenki úgy véli: ez neki is jár. Pedig ez így nem igaz. A fejlett világ polgárainak tudomásul kell venni: egy korlátozott világban ők sem élhetnek a leggazdagabbak módjára. Valójában még az eddig folytatott - elégedetlenségüket kiváltó, valójában pazarló - életmódjuk sem folytatható. Elkerülhetetlen, hogy a csúcs 670 millió lakója „visszafogja" fogyasztását. A fejlődő világ előtti kihívás azonban még súlyosabb: csak úgy javíthatnak helyzetükön, ha - miként a nekilendülés korának Európájában - a gyors növekedést lehetővé tevő piaci modellt választva egyetlen nemzedék alatt megvalósítják azt a társadalmi és gazdasági átalakulást, amelyhez az öreg kontinensen 500 év szenvedése kellett.

Kérdés azonban, mi veszi rá az embereket, hogy tudomásul vegyék a helyzetüket. Az elmúlt évtizedben több olyan tendencia bontakozott ki, amelyik alapvetően módosította a fogyasztás = boldogság egyenlet érvényesülését. A korábban idézett - a fogyasztás és az elégedettség közötti lineáris kapcsolatra utaló - trend a gazdagodás során fokozatosan módosult. A 20 ezer dollár/ fő jövedelemszint felé közeledve a görbe ellaposodott, majd telítésbe ment. Ez azt jelentette, hiába nőtt tovább az egyén jövedelme, a felmérésekben önmagát elégedettnek nevező emberek aránya nem emelkedett tovább. Annak ellenére, hogy a fejlett országokban a GDP/fő az elmúlt 30 évben mintegy kétszeresére nőtt, az életével teljesen elégedettek aránya 30% körül stagnál. (Ha hazánk példáját vesszük: 2000 és 2007 között az átlagos fogyasztás, figyelembe véve még a világgazdasági válság hatását is, legalább 38%-ra nőtt - gyorsabban, mint szinte bármikor az elmúlt században! - az elégedettség soha nem látott mélybe zuhant!) Ez azt a helyzetet vetíti előre, amelyben a boldogság (elégedettség)

54