Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Marosán György: Fenntartható-e a fogyasztói társadalom jövőképe? (A kocsi vagy a kutyi dilemmája)
alapvetően nem a fogyasztástól függ! Ez a tény több összefüggő tényező következtében jött létre. A fogyasztás finanszírozásának időigénye egyre nő. Mivel vásárlásainkban egyre nagyobb a márkatermékek részaránya (a „no-name" farmer helyett az annál ötször drágább Calvin Klein farmert keressük), ugyanazt a fizikai szükségletet egyre drágábban tudjuk kielégíteni. Vagyis a pénz megszerzése kényszerének nyomására a rendelkezésünkre álló „szabad"-időt „munka"-idővé alakítjuk. A fogyasztás közvetett időigénye is megnő. A választék hihetetlen kiszélesedése miatt egyre több idő szükséges, hogy a nekem megfelelő terméket megtaláljam. Kezdetben a „shoppingolás" kellemes időtöltésnek tűnt, ám egyre többen élik azt meg kényszerként. A választék szélesedése nem várt kedvezőtlen mellékhatásra vezetett. A bővülő választék a 20. század során önmagában elégedettségnövekedést eredményezett. Ennek pszichológiai alapja a kognitív disszonancia jelensége: vásárlásunkat követően meggyőzzük magunkat arról, helyesen döntöttünk. A kutatások azonban feltárták, amikor a választék további szélesedésével, a döntésünket követően nem a „jól döntöttem", hanem éppen a „biztos rosszul választottam" érzése erősödött meg. Az áttekinthetetlenné vált választék tehát éppenséggel csökkenti a vásárlás generálta elégedettséget. A kényszerszerű - a társadalmi nyomás miatti - fogyasztás mértéke egyre nő. Olyan dolgokat vásárolunk, olyan termékeket fogyasztunk, amelyek nem elégítenek ki tényleges szükségleteket, ám amelyekről úgy véljük, társadalmi pozíciónk miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezt vagy azt a tárgyat és szolgáltatást ne vegyük meg. A fogyasztás szennyező hatása egyre nő. Az emberiség ökológiai lábnyoma az 1980-as években lépte túl a Föld méreteit. A fejlett társadalmak ökológiai lábnyoma messze túlhaladta az adott társadalmak határait. (Magyarország ökológiai lábnyoma nagyjából 2000-ben lépte túl az ország tényleges földrajzi határait!) Ez azt jelenti, hogy a világ átlagos polgára, részben más emberek kárára, részben a jövő nemzedékek rovására él. Nem mindig látjuk azonban világosan, hogy a társadalmak ökológiai lábnyoma, végső soron az egyének - sokféle tartalmú - ökológiai lábnyomából tevődik össze. Csak egyetlen különös példa: egy farkaskutya vagy egy macska ökológiai lábnyoma nagyobb, mint egy Toyota Land Cruiseré, illetve egy Wolkswagen Golfé. Az előttünk álló évtizedek kérdése: kocsi vagy kutyi? A fogyasztás egészségrontó hatása egyre nő. Pontosabban, miközben egyre nő az egészségtudatosság szerepe, a kövérség és az addiktív fogyasztás előidézte depresszió a modem társadalmak legsúlyosabb problémájává vált. Ma a világban jóval többen halnak meg kövérségtől, mint az éhezéstől, többen szenvednek a fogyasztási kényszerek előidézte depressziótól, mint a valóságos szegénységtől. Az idézett trendek egy különös új törvényszerűség, a „csökkenő határboldogság" törvényének a megjelenéséhez vezettek. A 20. századig logikusnak tűnt, hogy minden egyes újabb termék megszerzése, majd elfogyasztása arányos boldogságnövekedést vált ki. Ám, miként a gazdaság más területein - pl. a termelésben a csökkenő határhaszon esetén - a vagyon, a jövedelem, majd a fogyasztás 55
