Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Marosán György: Fenntartható-e a fogyasztói társadalom jövőképe? (A kocsi vagy a kutyi dilemmája)

rolnak egy árut, mert valamilyen fizikai szükségletüket kielégíti, hanem mert a kirakatban vagy egy másik embernél meglátják.

Az értelmiség először meghökkenve, majd értetlenkedve, végül csalódással szemlélte a jelenséget. „Régen, ha az emberek elégedetlenek voltak, templomba mentek vagy forradalmat csináltak. Ma vásárolnak" - jegyezte meg kicsit szomorkásán A. Miller Az alku című darabjának főszereplője. Az értelmiségi számára a fogyasztásnak ez a fajta elutasítása még csak nem is képmutató. Hadd idézzek egy nemzetközileg ismert és - „boldogságkutatóként" - sokat idézett magyar közgazdászt, Scitovsky Tibort, aki saját élettörténetéből szűrte el tapasztalatait: „Felnőtt életem során - (írta önéletrajzi írásában) anyagi értelemben - soha még csak meg sem közelítettem azt az életszínvonalat, amit annak idején szüleim háza biztosított, de aminek alig voltam tudatában, és egyáltalán nem törődtem vele. Csak most visszagondolva látom igazán át, hogy a pénzen megvásárolható, akár luxusszintű komfort milyen csekély szerepet játszik a jólétben, ha ezen a valódi jólétet értjük, azt, hogy az ember érdekesnek találja életét, és kielégülést talál benne. A legtöbb gondolkodó ember előbb vagy utóbb valószínűleg eljut ehhez a felismeréshez, és nem csap nagy hűhót körülötte. Bennem nyilván azért vált ez tudatossá éppen Párizsban, mert egyszerre tapasztaltam elkölthető jövedelmem drasztikus csökkenését, és az élet teljességének növekvő élvezetét."

Az átlagember a fejlett országokban azonban nemigen törődött az értelmiségi fanyalgással. Igyekezett megszerezni, megvásárolni, birtokba venni és élvezni mindazt, amit a történelem tőle és elődeitől addig megtagadott. És - szemben az értelmiség egy részének károgásával - kifejezetten jól érezte magát. Az élettel való elégedettséget tudakoló kutatók felmérései két tényről tanúskodtak. (1) Minél magasabb egy társadalomban a GDP/fő, a megkérdezettek annál nagyobb százaléka válaszolja: egészében elégedett az életével. (2) Egy adott társadalmon belül minél magasabb az egyén fogyasztása, annál nagyobb arányban válaszolja: alapjában véve boldog. Úgy tűnt tehát, lineáris kapcsolat van a fogyasztás és a boldogság (pontosabban az elégedettség) között. A 20. század második felében minden a világgazdaságba bekapcsolódott országban robbanásszerűen bővült a fogyasztás. így az amerikai életmodell mintáját - mintegy évtizedes késéssel- követte a nyugat-európai, az ausztráliai, a kanadai, majd a japán, végül a délamerikai és a kelet-európai társadalmi trend. Mindenütt rögzült a „fogyasztás = boldogság" egyenlet.

Ám a gazdasági növekedés - miközben összekapcsolódott az elégedettség folyamatos emelkedésével - fokozatosan két különös jelenségre vezetett. A két jelenség negatív hatásai - érdekes módon - egyaránt, bár nem egyenlő mértékben és formában, sújtotta a legfelső és az átlagos társadalmi csoportokat. Először Kaliforniában- a szilícium-völgyben - figyeltek fel a „hirtelen meggazdagodás" (sudden wealth syndrome) tünetére. A piacgazdaság legsikeresebb és gyorsan nagy vagyonra szert tett fiataljainál lépett fel ez a jelenség. A korábbi társadalmi csoportjukból kiszakadó, a „rájuk szakadt" vagyonnal értelmesen kezdem nem tudó, többnyire igen fiatal személyek képtelenek „feldolgozni" a meggazdagodás kihívásait. A média- az affluence (gazdagság) és az influenza szavak összevonásából - megalkotta a affluenzának nevezett tünetegyüttest, amelyet mint ritkán halálos, de kellemetlen, rossz közérzetet okozó és az életet megkeserítő „betegségként" írtak le.

50