Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Marosán György: Fenntartható-e a fogyasztói társadalom jövőképe? (A kocsi vagy a kutyi dilemmája)

*

térségek közötti - többnyire időleges - életszínvonalbeli különbségek, az áradás, az aszály, a járvány vagy éppen a háború következményei. A 19. századig a Föld lakói közötti különbségek - főként az országok közötti és kevésbé az országon belüli egyenlőtlenség növekedése miatt - nőttek. A 20. század első felében azonban - bármilyen különös is - az egyenlőtlenségek növekedése megállt. Az országokon belüli különbségek mérséklődtek, és ez ellensúlyozta az országok közötti egyenlőtlenség növekedését. A 20. század második felében az egyenlőtlenség a fejlett társadalmakban tovább csökkent, globális összehasonlításban azonban - az országok között ismét növekvő növekedési ütem különbsége miatt -, ha csekély mértékben is, szélesedett. Ezzel együtt a fejlett országokban az 1980-as évekig az egyenlőtlenség számottevően csökkent. (A Gini-index a fejlett országokban 0,25 -0,45 közötti értéket mutatott.) Ez a csökkenés jellegzetes különbségeket takar: az USA-ban mindig is nagyobbak voltak a különbségek, mint például a skandi- návoknál. A 80-as évektől azonban mind a globális, mind az országokon belüli egyenlőtlenség ismét növekedni kezdett.

2. A fogyasztás - áldás vagy átok?

A történelmen végighúzódik a fogyasztás sajátos kettős megítélése. Az egyik oldalon ott volt a társadalom túlnyomó többségének hihetetlen nyomora, amelyben az ember egyetlen öröme: megtömni a gyomrát. A másik oldalon ott az „értelmiség", amelyik a fogyasztásnak ezt a mindent lebíró vágyát nem egyszerűen gyanakodva szemléli, de lenézi, és az emberi lényeg megcsúfolásának tartja. Platón volt az első filozófus, aki kikelt a fogyasztás megrontó hatásai ellen. Visszatérve Itáliából tapasztalatairól beszámolt tanítványainak, akik a következőképpen adták vissza gondolatait: „az ottani élet... - az itáliaiak és szürakúzaiak módja szerint szakadatlan dőzsölések sorozata, amelyet méghozzá boldog életmódnak tartanak - megérkezése első perceitől kezdve ellenszenves volt neki. Semmiképpen nem volt kedvére való úgy élni, hogy naponta kétszer töltse meg gyomrát és éjszakánként sohase háljon egyedül... Hiszen lehetetlen, hogy földi halandó, ha ifjúkorától kezdve efféle szokások között nevelkedett, valamikor is józan eszének használatához jusson, ehhez olyan csodálatos természetének kellene legyen, amilyen senkinek nincs."

A következő évezredeket a lassú gyarapodás jellemezte, amelyet időről időre visszavetettek a katasztrófák és a háborúk. Közben azonban a hét főbűn „listavezetője", a torkosság, és a protestáns etika által hirdetett mértékletesség egyaránt a fogyasztás negatív megítélésére utaltak. Ám a 20. század beköszön tével átszakadt a gát. A gazdasági növekedés ugrásszerűen felgyorsult, és a gazdaság rejtett - de valóságos hatalommal bíró - rábeszélői az átlagpolgárt felültették a hedonista mókuskerékre. A hirdetésiparág egyre ellenállhatatlanabbul sugallta a vágyait addig kényszerűen visszafogó polgár számára: „Ne mondj nemet élvezeteidnek, engedj utat vágyaidnak, ajándékozd meg magad minél több örömmel. Csak semmi visszafogottság. Ha valami vagy valaki nem elégít ki, azonnal szabadulj meg tőle. Szerezd meg, ami a szomszédodnak van. Birtokolj többet, és előbb másnál." A neves közgazdász - K. Galbraith - így jellemezte a korszakot: „a szükségem van rá-t, felülírta az akarom". Vagyis, az emberek nem azért vásá49