Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Marosán György: Fenntartható-e a fogyasztói társadalom jövőképe? (A kocsi vagy a kutyi dilemmája)
« 1. Egyenlőség és egyenlőtlenség - történelmi összefüggésben A történelem hajnalának társadalmait szegénynek és egyenlőnek véljük. A valóságban az antropológusok e gyűjtögető közösségeket „jóléti" társadalomnak látják. A régészeti feltárások eredményeiből - egyebek mellett az elődök test- magasságából - a „jóléti" fogyasztás mintáját olvasták ki. Ezt a jólétet azonban szigorú - gyakran kifejezetten kegyetlen - szabályok (pl. gyermekgyilkosságok) tartották fenn. A vagyoni különbség viszont - bár már nyomot hagyott rajta a hatalmi szerkezet - még nem volt jelentős. Ennek a ténynek máig tetten érhető a hatása: az emberbe ekkor „programozódik be" az egyenlőség és az igazságosság értéke. A legkülönbözőbb fejlettségű közösségekben végzett vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy az emberek mindenütt „ösztönszerűen" kívánatosnak tekintik az egyenlőséget, és hajlamosak - még saját kárukon is - helyreállítani az igazságot. A nemrég végrehajtott - a potyautasság megítélését firtató - kísérletben azt találták, hogy a többség még a becsületesen szerzett vagyont is megsarcolná, és a gazdagoktól elvett javakat a szegényeknek adná. Az emberekben eszerint - bárhol éljenek is - mélyen gyökeredzik az igazságosság és egyenlőség igénye. A neolit forradalom eredményeként az élelem mennyisége és biztonsága megnőtt. Ez az élethelyzet „felülírta" a korábbi szigorú népesedési szabályokat: a „gyarapodjatok, és sokasodjatok" lett az új módi. Amikor azonban a lélekszám túllépte az ellátás korlátját, az éhezés és a járványok visszaterelték a fenntarthatóság keretei közé. Az éhezés hétköznapi „élményére" utal, hogy az átlag testmagasság a középkorban 20 cm-rel volt kisebb a mainál (és a korábbinál). A neolit forradalomnak azonban volt egy másik - máig ható - következménye is: az egyenlőtlenség megnőtt és rögzült. Egyre több felhalmozható jószág - föld, állatállomány, kincs - keletkezik, amelyet a szülők, a társadalmi intézmények mechanizmusain keresztül, utódaiknak átörökíthettek. Az átörökíthető vagyonnak három alapvető osztálya különíthető el: a személyes „sikerjegyek" (amelyek a génekben és a családi tapasztalatokban testesülnek meg), az anyagi javak (föld, állatállomány, pénztőke) és a kapcsolatok (az ismerősök és a közösségi támogatás esélye). A legújabb kutatások érdekes képet rajzolnak fel e három vagyonosztály változó szerepéről az eltérő társadalmakban. A gyűjtögetőknél - érthető módon - kevés lehetőség volt az anyagi elemek felhalmozására és átörökítésére. így ezekben a társadalmakban a különbségeket az egyéni adottságok, a család által átörökített viselkedésprogramok, valamint a kapcsolati tőkében megtestesülő hírnév és elismertség határozta meg. A letelepüléssel, majd pedig az ipargazdaság elterjedésével megnőtt az átörökíthető anyagi vagyon jelentősége. Az utódok legfontosabb öröksége előbb a föld és az állatállomány, majd a pénzben, ingatlanban, illetve gépekben megtestesülő tőke lett. Az egyén életesélyeit döntően az anyagi vagyon határozta meg. Ennek megfelelően az egyenlőtlenség számottevően megnőtt. Míg a letelepedés előtt a társadalmakban az egyenlőtlenséget mérő Gini-index 0.2 körül járt, addig a letelepedéssel ez 0.5-re emelkedett, majd a korai ipari társadalmakban 0.6-ra nőtt. A történelem hosszú évezredei során - lásd a bemutatott táblázatot - a társadalmak között nem alakult ki tartós különbség. Még a 16. században is a különböző 48
