Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő

lenniük. Amelyik előbb ráeszmél erre, és megleli a gyakorlati kivitelezés módjait is, az lépéselőnyben lesz versenytársaival szemben.

Tanulságos, hogy a legsikeresebb civil szerveződések rendszerint valamilyen életminőségi elvet vagy életmódelemet képviselnek és védelmeznek. A biciklisták és a természetvédők, a zöldek és az állatbarátok, a lokálpatrióta városvédők, a karitatív mozgalmak résztvevői vagy életmódjuk természeti-tárgyi feltételeit kívánják emberibbé tenni, vagy önmaguk és embertársaik fizikai és erkölcsi „jólétét" kívánják szolgálni. Ennek tanulságait érdemes megszívlelni.

Az utópia dicsérete

Megszoktuk, hogy az „utópia" és az „utópisztikus" szavakra némi lekezelő és elutasító fölénnyel tekintsünk. Hiszen annak idején közhellyé kopott az untig ismételt tétel: a szocializmus megalapítói „utópiából tudománnyá" változtatták az eszmét. Az alapítók nem tehetnek róla, hogy egyik-másik utóduk kezében mivé vált ez a tudomány. Bár egynémely elgondolásuk önkényes értelmezésében (amilyen például a „proletariátus diktatúrája") maguk sem vétlenek. Nem kétséges azonban, hogy az utópia logikája és nyelvezete, szerkesztésének módja merőben más, mint a tudomány tényszerű és racionálisan érvelő, minden ízében valósághoz kötött megismerési és elméletképzési metódusa.

De az utópia szónak a tudománnyal szembefordított értelmezése mellett létezik egy másik - sok tekintetben metaforikus - jelentése is: szabad és kötetlen gondolkodás a lehetséges és kívánatos jövőről. Ez mindig magában rejti a spekuláció elemeit, s egyúttal az ábrándozás és reménykedés, a tervezgetés képzeleti szárnyalását. A kívánatos mindig több, mint a lehetséges, hiszen értéktételezéseket is foglal magában: eszményeket is megvalósulni remél. A jövő elővételezhetőségét a képzelőerő teremti meg; ez utóbbi kitüntetett jelentőségét nem mindig szokás méltányolni.

Egyébként a mégoly tudományos igényű prognózisokban is jelen van a bizonytalanság, az előre nem láthatóság meghatározott mértéke, vagyis - ha úgy tetszik - az utópia mozzanata. Az utópia a szellem kalandja: a mindennapokba és a rutinba való beleszürkülés ellenereje, az elme izgatószere. Joggal írta Habermas (1994, 306.) A jóléti állam válsága és az utópikus energiák kimerülése című tanulmányában: „Ha kiszáradnak az utópia oázisai, a banalitás és a tanácstalanság sivataga nyer teret. Kitartok a mellett a tézisem mellett, hogy - csakúgy, mint eddig - az az aktuális tudat merít a modern kor öntudatából, amelyben összeolvad a történeti és az utópikus gondolkodás. " Az embernek javára válik, ha alkalmanként látogatást tesz Utópiában. Bárki legyen is - tudós elme vagy analfabéta napszámos - mindig izgatni fogja a kérdés: „mi lesz velem és a világgal?" Az utópiaképzés az emberi lélek inherens tulajdonsága. A túlélés és alkalmazkodás sikere, a véges lét tudata, a kíváncsiság és a képzelőerő egyaránt a válasz felkutatására sarkallja az embert.

Németh Lászlót szinte egész életében a „jövő nagy utópiája" - a minőség forradalmában fogant értelmiségi társadalom eszménye - foglalkoztatta. A 20. századot már 1934-ben a Tanú 1. évfolyamában a kockázatok korának látta, s kockázatai mélyén a maga módján értelmezett „szocialista reményt" vélte felfedezni.

43