Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő
és a sajtó, a könyv- és lemezkiadás, az internet és a reklám. Őket ismerik világszerte, nem pedig a tudomány vagy az autentikus művészet nagyjait. Ez olyan kulturális szakadásokkal fenyeget, amelynek méreteit és következményeit ma még nem láthatjuk. Bizonyosnak látszik, hogy tudás és hatalom, beavatottság és sikeresség kapcsolata szorosabbra fűződik, mint bármikor korábban. A születési arisztokrácia helyét a képzési-vagyoni és kulturális arisztokrácia foglalja el; ennek jeleit már ma is láthatjuk. Valamely kiváló külföldi - lehetőleg amerikai vagy angol - egyetemi diploma; a szülők ehhez szükséges anyagi erőforrásai (netán sportolói vagy egyéb ösztöndíj); világlátás és kellő nyelvtudás; gyakorlat valamely neves cégnél vagy intézményben; nemzetközi network - s íme, előttünk van a sikeres karrierkezdetnek s az új arisztokráciába való bejutás nyitányának képlete. Várható, hogy a jövő társadalmában valamilyen esélyhez mindenki hozzájut, de az esélyek egyenlőtlensége - egyébként változatlan feltételek mellett - növekedni fog, és a szélső pontok kirívóan messze esnek majd egymástól. A tendencia elkerülhetetlen, mértékét azonban a társadalom megfelelő programokkal befolyásolhatja. Bármiként alakul is, az eljövendő korszak alapkérdése lesz: mit kezdjen az ember a birtokába került szabadidővel? Mint láttuk, foglyul ejtheti azt a fogyasztási hisztéria; színtere lehet a hedonista élvezethajszolásnak és az önpusztító szenvedélyeknek; szolgálhatja az ember nemesebb, humanizáló hajlamait. A legvalószínűbb az, hogy mindezek a fejlemények együttesen, egymásra hatva és egymással tusakodva fejtik majd ki hatásukat. Bizonyosnak látszik azonban, hogy minden esetben érvényesülni fog az a feszültség, amely egyfelől az informatika és videotechnika jobbára passzív-befogadó jellegén, s így magányos élvez- hetőségén, a képi kultúra túlsúlyán alapul, illetve másfelől a társas-közösségi keretekhez kötött és nyilvános színtereken űzött tevékenységek között feszül (sport, művészeti csoportok, természetjárás, klubélet, táncház stb.). Már most is vannak arra utaló adatok, hogy az előbbi túlsúlya egyoldalúságokhoz, sőt a drogozáshoz hasonlatos függőségekhez vezethet. Ám hogy a géphez bilincseltség állapotát le lehessen küzdeni, ahhoz eszközökre és terekre van szükség. A jövő várostervezésében ezért újfajta megfontolásokkal is számolni kell. Ma már sok helyt úgy építenek soklakásos bérházakat, hogy az alagsorban ne csak garázs, hanem uszoda és tornaterem is legyen. Lakóparkokat és tömbrehabilitációkat csak úgy volna célszerű kivitelezni, hogy közösségi színterek, sportpályák, funkcionális parkok, művelődési intézmények (tárak és olvasótermek) és klubok is létesüljenek. Az effajta változások nyilvánvalóan huzamos időt követelnek; olykor a telekárak is nehézségeket támasztanak. De a hosszú távú elképzelések első lépéseit már az elővételezett jövő jegyében kell megtenni. Ehhez szemlélet- változás szükségeltetik, egyebek közt úgy is, hogy mindez ne a „hivatal" gondja legyen, hanem mindinkább az öntevékeny civil társadalom szervezetei és képviselői kerüljenek a gazda szerepébe. Ha a jövő feletti gondolkodás vezérfonalának és integratív keretének az életmód-életminőség kategóriáját tekintjük, akkor ebből a politika számára is erednek bizonyos következtetések. Mint már említettük, a politikai pártoknak nem pusztán hatalmi gépezeteknek, hanem életmód-alakító tényezőknek is kell 42
