Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő
mázzá. Az életminőség-életmód kategóriája azért tűnik oly fontosnak, mivel benne testesül meg a jövőt hordozó ellentmondásos folyamatok integrációjának a kézzelfogható alakja, mindaz, ami egyetlen emberi életciklusba „belefér". S bár létezhetnek és léteznek is hivatásnak, családnak és közösségi szolgálatnak vagy aszkézisnek szentelt életutak, korunk tömegessé vált életmódmintájának és az életminőség megítélésének középpontjában - mint már láttuk - a fogyasztó ember érdekeltsége és érdeklődése áll. Nem is mindig vagyunk tudatában, hogy a fogyasztás tárgyai - e „titkos csábítók" - milyen leleményesen és szorosan bekerítenek bennünket. (A fogyasztói igényeket támasztó találékonyság ékes példája lehet Scholl doktor, aki az emberi láb ápolásának ügyére egész iparágat épített fel.) A fogyasztó különös kétarcú lény, fél szemmel mindig az újat, a jobbat, a divatosat, a „modernebbet" lesi, ám egyúttal élvezni akarja azt, ami már hozzáférhető. Ezért hol az új ágensének, hol a megszokott őrzőjének szerepében jelenik meg; a jelen - vagyis a már elérhető és élvezhető fogyasztás - mindig túlsúlyos lesz a bizonytalan jövővel szemben. A múlt paradigmatikus értéke egyre veszít jelentőségéből, s mind jellemzőbb lesz az „örök jelenidejűség" élménye és állapota. Erre utal az ősi bölcsesség: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok." De erre int Berzsenyi is, midőn az antik sztoicizmus szellemében arra figyelmeztet: „messze ne álmodozz", s a „jövendőnek sivatag homályiról" beszél. A rövid távú hedonizmus, az „adj, Uramisten, de mindjárt!" logikája korszellemet tükröz. Persze mint minden kategorikus kijelentés, ez is vitatható; a kép bizonyosan árnyaltabb és megosztottabb. De hogy korunk mentalitásának egyik alapvető meghatározójáról van szó, aligha tehető kétségessé. Több jel utal arra, hogy a politikai mező is átalakulóban van. Nem csupán a sokat emlegetett „civil társadalom" és a társadalmi önszerveződés egyre gyarapodó alakzatai jelzik, hogy a hagyományos politikai pártok mellett az önkormányzó társadalmi demokratizmus új formái épülnek ki. De a politikai pártok is, miközben megőrzik választási párt jellegüket, mind több életmód-alakító funkciót öltenek magukra. A generációk látóhatára A társadalom alig méltatja figyelmére, hogy a nemzedéki szerkezet két szélső pontján milyen mélyreható változások zajlanak, s hogy azoknak milyen messzeható következményeik lesznek. Miközben a posztindusztriális korszak mindinkább automatizált és elektronizált ipara gyorsan decentralizálódik, és felszámolja a nagy munkástömegeket koncentráltan foglalkoztató óriásvállalatokat, addig az ifjúság körében éppen ellentétes folyamat zajlik. Az ifjúságot törvény kötelezi, hogy 18 éves koráig iskolapadban üljön. Ám ha diplomát óhajt szerezni, akkor a 20-as évei derekáig él ebben az életformában. A világ fejlett régióiban részarányuk eléri a 70-80%-ot is. Aki magasan kvalifikált értelmiségi pályára lép, annak akár 30 éves koráig is eltarthat felkészülési időszaka. Az ifjúság diákifjúság lett, amely nagy létszámú tanintézményekben, több tízezres mamutegyetemeken koncentrálódik; korunk legmozgékonyabb és legfüggetlenebb tömegalakzatává vált. Közre kíván működni saját tanulmányainak 34
