Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő

Az életminőség távlatai

Gyanítható, hogy a jövő felé mutató legfontosabb tendenciák integráló kerete nem valamely átfogó és részletezett társadalomkép lesz, hanem inkább az életminőség-életmód kategóriája. Ebben találkoznak össze és alkotnak sajátos mintázatot a társadalmi egyén létének és tevékenységének egyes metszetei: a munkavégző, fogyasztó és szórakozó szubjektum; a közösségi azonosulások alanya; a társuló és társalgó, valamint művelődő ember; az állampolgári erények ilyen vagy olyan letéteményese.

Bár a fogyasztói társadalomban nagy erejű uniformizáló tényezők működnek, bizonyosra vehető, hogy a jövő nem egyetlen, hivatalosan kultivált életviteli minta egyeduralma felé mutat. Sajátos feszültség várható a globális egyneműsödési tendenciák, valamint az egyéni autonómia és autenticitás megőrzése és kiteljesítése között. Ennek kimenetele egyéni döntéseken múlik; nincs sorsszerűén és eleve megszabva. De alapos okkal feltételezhető, hogy pluralisztikus és demokratikus elvek alapján működő társadalmakban az életminőség-életmód is csak pluralisztikus változatok alakjában működhet, tág teret nyitván az egyéni és kollektív kreativitásnak, az ízléseknek és az igényeknek.

Meglehet, hogy e változatos minták összetevői - más és más arányban és minőségben összegyúrva - akár azonosak is lehetnek. Sőt, ez a mintázat életkoronként, nemenként, régiónként is pluralizálódhat. S hogy mindez miképpen zajlik majd le, arról csak sejtéseink és bizonytalan elővételezéseink lehetnek. Egyebek közt azért is, mert itt szinte korlátlan tér nyílik a találékonyság és az újító lelemény az eszközök és az újszerű társulási módok kínálta lehetőségek előtt.

Ha összegezni kívánjuk az eddig mondottak lényegét, leszögezhetjük: nem tudjuk pontosan, milyen lesz a belátható jövő, csupán a jelenből kihámozható, s e jövő felé vezető mozgásirányokat azonosíthatjuk. Ennek okait is tudni véljük. Megszűnt a partikuláris (regionális, nemzeti, csoportos) „jövők" kora; a globális jövő korszakának küszöbén állunk. A változások egyre gyorsuló üteme és kiszámíthatatlanul cserélődő kezdeményező közege megnehezíti a prognózisok készítését. Ma még nem látjuk világosan a jövőeszme kompromittálódása és az ember szükségképpeni jövőre ítéltsége közötti feszültség erővonalainak alakulását. Ez egyaránt kezére játszhat mind a rövid távú, jelenbe ragadt hedonizmusnak, mind pedig a globálissá, sőt kozmikussá tágult és az egyént egzisztenciálisan érintő jövőorientációnak. Viszont ennek ellenében működnek a jövő horizontján kirajzolódó fenyegető árnyak.

Egyetlen dologban bizonyosak lehetünk: a jövő ezeknek és a hozzájuk hasonló ellentmondásos tendenciáknak a szembesüléseiből születik majd meg, ezért nem a bizonyosságok, hanem a valószínűségek és lehetőségek birodalma; semmi sincs benne eleve eldöntve, még a valóságosan kínálkozó alternatívák köre sem. Ennélfogva nem is lehet egyetlen általános és rövidre zárt formulával megragadni a várható lényegét, mint amilyen a „történelem vége", a „civilizációk háborúja", ennek vagy annak az eszmeáramlatnak a „diadala", a „globalizált világ".

Ezek rendeltetése inkább az, hogy hol fatalisztikus belenyugvást, hol pedig diadalmaskodó optimizmust sugározzanak, amiként azt ideologikus hátterük sugal33