Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő

Morus, Bacon, Campanella vagy Cabet és Fourier írásai kínos részletezettséggel és képszerű pontossággal írják le az eszményi állam és társadalom berendezkedését: intézményeit, kultúráját és mindennapi életét, beleértve nevelésügyét és tudományos világát is.

Olyan tervrajzok voltak ezek, amelyeket a spekulatív elme szerkesztett az eszményinek vélt - vagyis az emberhez méltó és javát szolgáló - társadalomról. Képzeteikben az eszmény - vagyis a jövő képe - a normatív kívánatosságot, az emberi vágyakat és az erkölcsi jót egyaránt megtestesítette: az emberiség egyetemes céljának minősült. Elterjesztését kizárólag a meggyőző szó és a példa erejétől remélték; ezért születtek a különféle kommunakísérletek és mozgalmak (Cabet Ikária-mozgalma). A jövőnek mint elérendő célállapotnak az eszméje közvetlenül áthagyományozódott a szocialisztikus eszmekor bolsevik áramlatában. Csak éppen összenőtt az erőszak kultuszával és az erkölcsi relativizmus primitív utilitarizmusával („erkölcsös az, ami hasznos a szocializmus ügyének"). Ennek következményei sújtották utóbb a közismert módon; ennek romjai alól kell feltá- pászkodnia a szocialista gondolatnak, ha történelmi hatóerő kíván maradni.

Különös, hogy Madách Tragédiája valójában az új és új eszményi célok és állapotok sorozatos hajótörésének krónikája, mígnem eljutunk a legfőbb tanulsághoz:

„A cél, megszűnte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja a küzdés maga."

Meglehet, Lukács György éppen e tanulság miatt nem szívelte Madách művét. A következetes célközpontúság nem szívesen vet számot sem az esetlegességekkel, sem a történelem teleológiájának kétségessé tételével. A jövő nyitottságának és altemativitásának elismerése, vagyis a gépies történeti determinizmus elutasítása a lényeget illetően közegyetértést élvez, jóllehet a részletekre nézve heves viták zajlanak körötte.

Érdekes körülmény, hogy manapság éppenséggel az antiutópiák folyamodnak változatlanul a konkretizált és részletező állapotrajzhoz, mint Huxley Szép új világa, Orwell 1984-e, Skinner Walden Two-ja vagy a magyar Szathmári Sándor Kazohiniája. Az utópia mindig „visszafelé számol": a kívánatosból indul ki, s annak tükrében szemléli a jelent. A tudományos igényű elemzések fordított úton járnak: a jelen állapotait és tendenciáit igyekeznek meghosszabbítani a jövőbe, mint a Római Klub vagy a Rand Corporation prognosztikai elemzései. Ennek során egyre fontosabbá válik a kölcsönhatások felderítése az egyes tendenciák elszigetelt vizsgálatának rovására. A főbb globális folyamatok kipuhatolásában meglehetős egyetértés uralkodik; csaknem mindenki említi az egyre gyorsuló ütemű műszaki-tudományos fejlődést, a medicina és az oktatás új korszakát, a globális informatikai rendszer kiépülését, a heves és megállíthatatlan migrációt, a fogyasztói kínálat exponenciális bővülését, a növekvő szabadidőt és individualizációt, a neokollektivisztikus törekvéseket. Jóval kevesebb szó esik e párhuzamosan futó fejlemények kölcsönhatásairól és integrációjáról, s azokról a szintetikus fogalmakról, amelyek révén biztonságosabban leírhatjuk mindazt, ami a szemük előtt zajlik.

32