Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő

csak a mai viszonyokból születhet meg, még akkor is, ha váratlan meglepetésekkel szolgál. Megbízható prognózis csak mindenre kiterjedő, hiteles diagnózison nyugodhat. De bővében vagyunk a tudományos köntösbe öltöztetett „szcientológiai" vízióknak, ezoterikus hiedelmeknek is, amelyek nem a racionális elemzés, hanem a kinyilatkoztatás logikája szerint működnek. Hadd ne mélyedjünk el e különös tenyészet vizsgálatában; határai szinte átfoghatatlanul tágasak: a szektaegyházaktól az eredetmitológiák hívein át a hivatásos jósokig és jövőbelátókig húzódnak.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy azt higgyük: a jövőteremtés legfontosabb - számunkra hozzáférhető - ágense mégis csak az emberi cselekvés. Minden tapasztalatunk azt sugallja, hogy a mindenkori jövő emberi akciók eredményeként áll elő. Némi megszorítással ez kétségtelenül igaz. Ugyanis nem mindenre irányul tudatos emberi szándék, ami a jövőben létrejön vagy létrejöhet. Minél rövidebb időtávot és minél szűkebb cselekvési teret veszünk tekintetbe, annál közvetlenebb a kapcsolat szándék és eredménye között. Nagy bizonyossággal megmondhatom, mi történik velem egy óra múlva vagy másnap.

Ám ahogy nő az időtáv, annak arányában csökken a prognosztizálható bizonyosság mértéke. Ábrándozhatok ugyan arról, mi lenne kívánatos számomra és a világ számára évtizedek múltán. Sőt tudományos elemzésekhez is folyamodhatom, de mindezek eredménye csupán több vagy kevesebb valószínűséggel ruházható fel. A valószínűség értéke növekszik akkor, ha a szándékok és fantá- ziálások határozott személyes vagy kollektív célok, cselekvési programok alakját öltik. Egyebekben azonban minden emberi intenció szükségképpen ki van téve a váratlan, előre nem látható, külső forrásból eredő tényezők elővételezhetetlen hatásainak. így annak is, hogy az ember sohasem képes maradéktalanul átlátni cselekedeteinek „többlépcsős" következményeit. Ezért oly tömeges jelenség a „nem szándékolt következmény" előfordulása; nevezhetjük ezt akár karsztosodási, akár Csemobil-effektusnak.

A fenyegetettség közérzületének kialakulásában és szüntelen táplálásában alig felbecsülhető szerepet játszott és játszik a globális kép- és hírszórás, kivált a negatív szenzációkra kihegyezett bulvársajtó. A lokális események, amelyekről nem is olyan régen csak napok múlva szerzett tudomást a világ (ha egyáltalán), mára világeseményekké váltak. Az ember a történelem szemtanújává, és ekképpen részesévé lett. „Helyszíni közvetítésben" szemlélhette a háborúkat és forradalmakat, elnökgyilkosságot és a holdbéli sétát, atomkatasztrófákat és terrorista merényleteket. Az ember a „világfalu" lakója lett, s valóban a „történelem bizalmasának" vélheti önmagát. A világról alkotott képe azonban zsúfolt, kibogozhatatlan, és éppen ezért roppan felületes: csak jelszószerű sémákkal vagy puszta érzelmi reakciókkal kezelhető. Mintha különös lélektani gát épülne jelen és jövő közé, amely - mint árvíz idején - megakasztja vagy visszafelé tereli a megtorlódott képzelőerőt.

Jóvátehetetlenül eljárt az idő az olyan jövőképek felett, amelyek azt statikus állapotként, nem pedig dinamikus folyamatként, szüntelen létrejövési aktusként szemlélték. Sokak szemében a jövő képe racionális tervezés eredményeként körvonalazódott; hasonlatos volt az építészmérnök asztalán született pontos tervrajzhoz. Ez a gondolkodásmód valójában az utópista hagyomány öröksége.

31