Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő
kai vonulgatnak a korzón. Később a szülők öltöztek gyermekeik farmernadrágjába és egyéb „szerelésébe". Manapság pedig jórészt tőlük tanulják a számítógép és a különféle technikai „ketyerék" használatát. Az új világállapot alapvető és jellemző életérzése az ideiglenesség, a bizonytalanság és átmenetiség: a divat logikája. Szinte minden csak ideig-óráig érvényes; minden szüntelen változásban van. Nem csupán a felmenők élettapasztalata és életvezetési mintája veszti el érvényét, hanem magának az egyénnek a tegnapi tudása és tapasztalata is devalválódik. Soha ekkora különbség nem volt az egymás nyomába lépő nemzedékek tagjainak élményvilága között. Ezért azután érintkezésük is egyre zaklatottabb, konfliktustelibb. És nem is csupán az SMS- beszédmód „ősnyelvi" primitívsége okán... Az idősebbek elveszítik jogukat arra, hogy saját ifjúkoruk tapasztalataira hivatkozzanak. Hiszen sarjaik mindig ellenükre vethetik: „te sohasem voltál úgy és olyan viszonyok között fiatal, mint a mi generációnk". S bizonyos értelemben igazuk is lesz. Aligha véletlen, hogy e korszak leleménye a „gyorsuló idő" felfedezése. Pedig csupán arról van szó, hogy egyetlen életnyi időtartam alatt korábban sohasem látott mértékben megnő a mindennapi létezés különböző síkjain zajló változások tömege. Nem az idő gyorsul, hanem a változások üteme. S ha ez rendszerváltások képében a politikai-hatalmi szférára is kiterjed, még bonyolultabb (és még megterhelőbb) lesz a helyzet. A jövő feletti gondolkodás két lehetséges alapmintáját már az újkor hajnalán megteremtette az utópista képzelőerő. Bacon Új Atlantiszában (1624) a tudományos és technikai-műszaki haladás szolgálatára összpontosítják erőiket Bensalem szigetén a Salamon Házában buzgólkodó tudósok. Morus Utópiájának (1516) célja viszont az eszményi társadalom, a harmonikus emberi együttélés tervrajzának megszerkesztése. A tudományos-technikai, illetve a társadalmi jövőtervezés azóta is hol külön vágányon fut, hol összetalálkozik, és kölcsönösen befolyásolja egymást. Már Bacon is abban reménykedett, hogy a tudományos ihlet jegyében fogant emberi viszonylatokat is a „nagylelkűség és felvilágosultság, méltóság és kiválóság, könyörület és közösségi szellem" fogja jellemezni. A remény azóta sem teljesült, de talán nem is halt meg. Mindenesetre a kétfajta utópia egykori hangsúlyai ma is fellelhetők, és kapcsolódásaik sajátos prognózismintázatokat hoznak létre. Az idő pszichológiája Mivel az ember és az idő viszonyát keresztül-kasul átszövik pszichológiai mozzanatok, némileg különös, hogy a pszichológiai kutatás viszonylag későn terjesztette ki figyelmét az idevágó kérdések tanulmányozására. Olykor el is nevezték az időt a pszichológia „elveszett dimenziójának". Egyebek közt azért is, mivel a többi érzékleti modalitással szemben az időnek nincs sajátos érzékszerve. Az idegrendszer azonban működtet „biológiai órát", mint a napszaki ébrenléti- alvási vagy étkezési rend. Arra is képes, hogy felismerje a ritmikus eseményeket, és megbecsülje az időtartamokat. Az időészlelés és az időbecslés - nem elhanyagolható előzmények ellenére - jószerivel csak a múlt század 30-as éveitől kezdve vált önálló kutatási témává. Ebben 24
