Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő

újratanulás kötelezettsége s általában a tanulóképesség szüntelen karbantartása. Ennek folyományaként válik a tudás „a legdemokratikusabb hatalomforrássá".

Ugyancsak 1970-ben jelent meg a frankfurti iskola vonzáskörében működő Ossip Flechtheim Futurologie. Der Kampf um die Zukunft című műve. Divatba hozván a „futurológia" szót, nevet adott a gyereknek. Időközben számos szinonimája született: jövőkutatás, prognosztika, forgatókönyvgyártás, anticipatív modellezés, távlati tervezés, rendszerfejlesztés, analóg modellkészítés. Használatos maradt az utópia és a disztópia terminus is.

Mindebben a „korszellem" és a tömeges korhangulat csapódott le. Egyaránt táplálta őket a kibontakozó globalizáció és az általa serkentett felgyorsult változási ütem, valamint a horizonton kirajzolódó „ezredvégi varázsaz ezredfordulói várakozás. Számos vállalkozás tükrözte ezt. 1967-ben Oslóban lezajlik a „Mankind 2000" („Emberiség 2000") elnevezésű konferencia. Egy évvel később (1968) megalakul a jövőtervezéssel foglalkozó nevezetes Római Klub. 1972-ben elkészül a számítógépes „Meadows-világmodell" a „növekedés határairól". A jövőkutatás egyetemi diszciplína lesz; kutatócsoportok és nagy kutatóközpontok (Rand Corporation) fürkészik a jövő körvonalait. Aradnak a témába vágó közlemények. Mindezzel párhuzamosan virágzik a tudományos-fantasztikus irodalom; Verne és Huxley példáját számos neves szerző követi. Divatos lesz az antiutópia (Orwell, Platonov, Bulgakov).

Időközben átestünk az ezredfordulón. Ám nem történt semmi rendkívüli és látványos fordulat, hacsak nem ruházunk fel szimbolikus jelentéssel bizonyos eseményeket, mint a két torony lerombolása, Csernobil, a Holdra szállás, netán az emberi genom megfejtése vagy a Szovjetunió összeomlása. De mintha mind erősebb lenne a nyugtalanító ráeszmélés: valamiképpen történelmi fordulóponton élünk. Mindegyre újabb határokat lépünk át, s egyre kevésbé látjuk az új ösvényeket és az új mezsgyéket. A 20. század súlyos öröksége is jórészt megemésztet- lenül nehezedik ránk.

Az új világrend beköszöntét emblematikus címszavak jelzik, mint a „világfalu" eljövetelét ígérő informatikai-kommunikációs forradalom, a klímaváltozás, a demográfiai robbanás, a „tudástársadalom" térhódítása, a biológiai folyamatok s közöttük a génállomány manipulálása, a nyersanyag- és energiaforrások kimerülése, a megapoliszok „kívülről vezérelt" tömegének fogyasztói lázongása, a szexuális forradalom és a családi alakváltozások következményei. A modernizáció előtti világállapot a maradandóság jegyében létezett; nem támasztott kétséget, hogy a létező egyúttal az eljövendő képmása is. A természetes konzervativizmus- akár a folytonos ismétlődés, akár a ciklikusság, az „örök visszatérés" alakjában- az élet alaptónusa volt.

Nyugodt bizalom övezte az elődök teljesítmény- és életstratégiáit. Még a nem távoli múltban is jellemző volt, hogy egymást követő három nemzedék tagjai (nagyszülők - szülők - gyerekek) közel álltak egymáshoz, ezért az idősebbek érvényes viselkedési mintákat képviselhettek. A mintaadás feltételezte a szerves és a minta elfogadására érdemesítő tekintély meghatározott mértékét. Napjaink felé közeledve, a generációs kapcsolatokban megnőtt a kölcsönösség. Kosztolányi regényeinek diákhősei még szüleik hosszú nadrágjába öltöznek, és sétapálcájuk23