Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csányi Vilmos: Édeni struktúrák
fizikai és biológiailag determinált környezetbe, „ökológiai fülkébe" születnek, és ahhoz rövid idő alatt tökéletesen alkalmazkodnak, az ember közösségteremtő, kultúraképző tulajdonságaival különleges „kulturális fülkét" alakított ki, amelyhez fajunk tökéletesen alkalmazkodott, de amely a fizikai és biológiai környezettől szinte független, az egészen elemi létfeltételeket nem számítva. Az ember hátán cipelve kultúráját megél akár a homok- vagy a jégsivatagokban is. Nincs hozzá hasonló élőlény az alkalmazkodásban. Az egyetlen valódi problémája: saját maga és legendás alkalmazkodóképessége. Megjósolható-e a társadalmi jövő? A modem társadalmak egészen mások. Az ember sikeres sokasodása labilissá tette a társadalmakat, és ezzel párhuzamosan megnőtt az érdeklődés a lehetséges társadalmi jövőképek iránt. Az emberi társadalom mint rendszer kettős természetű. Az ember biológiai adottságai és a kultúra struktúráinak: a nyelvnek, a tárgyaknak, a viselkedési mintázatoknak, a gondolatoknak kölcsönhatásaiból alakul ki. A kultúra komponensei értelmezhetők, jelentéssel bírnak. Minden kultúra értékek, lehetőségek és korlátok funkcionálisan összekapcsolt rendszere, amelyben azok, és csak azok a cselekvések, gondolatok, elképzelések értelmezhetőek, tehát csak azoknak van jelentése, amelyek az adott kulturális rendszerhez szervesen illeszkednek, amelyek komponensei a kultúrának. Az értelmesen feltehető kérdések köre is korlátozott. A távolabbi jövő problémáiról nemcsak azért nem tudunk gondolkodni, mert még nem ismerjük ezeket, hanem azért is, mert hiányzik a megértésükhöz szükséges nyelv. A kultúra természetéből kifolyólag a jövő elképzelésében csak a múlt nyelvét és jelentéstartalmait használhatjuk, mert a jövő nyelve csak a jövővel együtt alakul ki. Ez már önmagában jelentősen behatárolja a jövőbe látás mélységét. Az ember a maga személyes életének ciklusával átélheti a fejlődés, a haladás és a hanyatlás életformáit, de ezek mellé egy mesterségesen konstruált, saját életciklusától független, folyamatos társadalmi haladást is kieszelt a modem időkben, és ezt értékké emelte. Ezzel a kultúránkban olyan belső ellentmondás jött létre, amely gyakorlatilag a rövid távú jövőbe látást is lehetetlenné teszi. Az új érték tehát a haladás. Másra, többre vágyom, mint az apám, nem a „régi" társadalmat akarom megismételni, hanem egy újat, egy ismeretlent, egy eljövőt. „Az új az jobb!", bár ez egyáltalán nem biztos, de ha kiderül, hogy tévedtünk, visszafelé nem vezet út. A haladás nagyon kétséges érték. Mi az, hogy jó? Mi az, hogy érték? Önmagukban ezeknek a fogalmaknak, a biológiától eltekintve, kizárólag kulturális jelentésük lehet, amíg legalább egy generációnyi időre stabilis a kultúra, értelmezhető a jó és az értékes. Ertelmezhető-e még? A haladás koncepcióját kidolgozó társadalmak szükségszerűen nagy létszámúak, és bennük az egyének szintjén korábban sohasem tapasztalt anyagi, pozícióbeli különbségek alakulhatnak ki. A haladás tehát fel is emelhet, elképzelhetetlen magasságokba röpíthet. A kívánatos jó lassan elszakad a reális jótól, és valamiféle 13
